Homérosz: Iliász (elemzés)

A másik oldal: Hektór és Andromakhé

Elbeszélői nézőpont. Homérosz jellemzően pártatlanul ábrázolja szereplőit: mind a görögöket, mind a trójaiakat rokonszenvvel nézi. Nem lát köztük lényeges különbséget, sőt, éppen az ellenség városát, Tróját teszi meg a békés, idilli élet színterének, ezáltal a trójaiak is vonzóvá válnak. Tehát nem arról van szó, hogy a szerző az övéinek (a görögöknek) drukkol.

Sőt, ki lehet jelenteni, hogy az Iliász legrokonszenvesebb szereplői Hektór és Andromakhé, akik trójaiak. Az is érdekes, hogy Hektór a mű legtöbb oldalról bemutatott hőse. Nemcsak bátor katona és kitűnő harcos, nemcsak az ostromlott város legfőbb gyámolítója, hanem gyöngéd, mély érzésű férj és apa is, aki rajongva szereti fiatal feleségét és kicsi fiát, s aggódik a családjáért.

Ezek a hétköznapi, emberi vonásai erkölcsileg már-már Akhilleusz fölé emelik, aki csak a gyilkolásban talál örömet, és még szerelmes rabnője, Briszéisz megtartásáért sem tesz semmit: engedi, hogy Agamemnón elvegye tőle, aztán megsértődik (és még csak nem is Briszéisz, hanem a tekintélyén esett csorba miatt).

Az eposz legmeghatóbb jelente egy családi jelenet Hektór és felesége között a 6. énekben. Ritka az ilyen bensőséges, humánus jelenet az antik eposzokban. Hektór már teljes páncélzatban van és épp csatába készül, amikor a Szkaiai kapunál szemben találja magát a zokogó Andromakhéval és kicsiny, karon ülő fiával, Asztüanaxszal, akik őérte aggódnak.

A költői nyelv, amely többnyire a véres ütközetek borzalmaihoz igazodik, ennél a jelenetnél ellágyul: gyöngédséggel, érzelemmel telik meg. Már-már a szerelmi költészet, a hitvesi líra magaslatára emelkedik.

Hektór kisfia „gyönyörű, mint csillag az égen”, a férjét féltő, kétségbeesett Andromakhé „hókarú”, „sokajándékú”, „tisztanevű” feleség, akinek már csak egyetlen támasza és vigasza van a világon, szeretett férje, hiszen egész családja elpusztult. Érzelmi gazdagságát, lelki mélységét és őszinteségét megkapóan fejezik ki a férjéért aggódó szavai: „Hektór, te vagy édesapám, te vagy édesanyám is, / és te a fivérem, virulóerejű deli férjem. / Hát rajtam könyörülve maradj mellettem a bástyán; / árvává fiad, özveggyé ne tegyed feleséged.”

Hektór válaszából persze kiderül, hogy éppen családja és népe érdekében fontos, hogy harcolni menjen, éppen őket akarja megvédeni. Nem lehet gyáva, nem maradhat távol a csatáktól. Búcsúzóul a rettenthetetlen harcos megcsókolja kisfiát, s közben egy kis időre megfeledkezik hazája balsorsáról. Azzal a gondolattal vigasztalódik, hogy fiából majd apjánál is dicsőségesebb harcos lesz.

A búcsújelenet után Hektór elhagyja szeretteit, akik soha többé élve nem látják őt viszont. A hű Andromakhé hazafelé tartva folyton vissza-visszatekinget.

A jelenet minden szépsége ellenére sem idilli boldogságot sugall, hiszen nincs béke, Trója falain túl tombol a háború. Ráadásul a szereplők sejtik, érzik a közelgő tragédiát. A jelenet folytatása a 22. ének befejező szakasza, melyben Andromakhé elsiratja Hektórt, önmagát és elárvult kisfiát.

Hektór családjával könyörtelenül elbánnak a görögök egyébként. Kisfiát megölik Trója bevétele és lerombolása után, nehogy felnőve bosszút álljon apjáért és városáért, Andromakhé pedig rabságra jut, először Akhilleusz fia, Neoptolemosz, később Helenosz tulajdonába kerül.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!