Homérosz: Iliász (elemzés)

Az istenek szerepe az Iliász cselekménybonyolításában

Az istenek szerepe jelentős. Mindent az istenek intéznek. Világuk az emberi világhoz hasonló, Homérosz egy antropomorf (emberalakú) istenvilágot teremtett. Az istenek ugyanúgy csalnak, lopnak, rászedik egymást, mint az emberek.

Az emberi világot közönyös derűvel szemlélik (mivel nem ők teremtették a világot, mint a kereszténységben, nem felelősek érte, csak uralkodnak rajta). Az emberek nem kapnak tőlük erkölcsi útmutatást, az ember magára van hagyva, egyszerre nagyszerű és kiszolgáltatott állapotban

Lehet bármilyen rettenthetetlen hős valaki, emberfelettinek tűnő harci erényekkel, ki van szolgáltatva az isteneknek, akár görög, akár trójai. A csatákat és az egyéni összecsapások végkimenetelét is az istenek szeszélyei, ravaszsága dönti el. Az ember csak játékszer az istenek kezében, akik ellentmondásosan, szeszélyesen, logikátlanul irányítanak.

Isteni beavatkozás történik például Meneláosz és Parisz párviadala során, amely a két sereg harca előtt történik. Meneláosz már-már győz, de Aphrodité istennő Parisz segítségére siet, sűrű ködbe burkolja és a döntő pillanatban kiragadja ellenfele kezéből. A trójaiak esküszegése tehát isteni ármány következménye.

Pallasz Athéné is beavatkozik az eseményekbe, amikor a halált hozó nyílvesszőt eltéríti Meneláoszról, és amikor álnokul arra biztatja Pandaroszt, hogy hitszegő módon ölje meg a spártai királyt.

Aphrodité és Apollón további beavatkozásai: megmentik a haláltól Aineiászt, és Hektór sem saját erejéből győzi le Patrokloszt, hanem úgy, hogy a sűrű ködbe takart Apollón Patrokloszt hátulról megüti, leveri fejéről harci sisakját, megoldja vértjét, és így kiszolgáltatva esik Patroklosz áldozatul Hektórnak.

De még Akhilleusz és Hektór párviadala közben is történik isteni beavatkozás: akármilyen rettenthetetlen hős Akhilleusz, hiába ő a görögség legnagyobb vitéze, még ő sem a maga erejéből győzi le Hektórt.

Az istenek tehát két pártra szakadva különböző módokon próbálják megnyerni Zeusz akaratát a saját szándékaiknak. Beavatkozásuk nem korlátozódik egy-egy adott szereplő támogatására vagy elbuktatására: ők maguk is részt vesznek az ütközetekben, és egymással harcolnak. Diomédész meg is sebesíti Aphroditét, s magát a hadistent, Árészt is.

Ugyanakkor mivel az istenek halhatatlanok, a sebesülés nem okoz nekik komolyabb bajt. Mégis jajongva menekülnek az Olümposzra és zokogva panaszolják el fájdalmaikat.

Az emberek sokszor tragikus sorsával összehasonlítva az istenek olyanok, mint az elkényeztetett gyerekek. Egyszerűen komolytalanoknak, súlytalanoknak tűnnek, panaszaik pedig gyerekes nyafogásnak.

Ez az oka annak, hogy végeredményben a halandók erkölcsileg az istenek fölé emelkednek. Hiszen az emberek a háborúban az egyetlen életüket veszíthetik el, mégis hősiesen, bátran harcolnak és zokszó nélkül tűrnek. Ehhez képest az istenek, akik nem kockáztatnak semmit, gyávák és panaszkodnak. Egymás elleni harcuk csupán civakodás, amely nevetésbe torkollik és gondtalan lakomázásban oldódik fel.

Az istenek tehát hamar elfelejtik korábbi viszályukat. Ők, bár összevesztek a görögök és a trójaiak háborúja miatt, az egészet nem veszik igazán komolyan. Nekik ez csak játék.

Ezzel szemben Akhilleusz és Agamemnón összeveszése az emberek számára tragédia forrásává válik. A „boldog istenek” világával szemben az emberi sors tragikus és szomorú, és a pusztulás komor fensége lengi körül. Zeusz maga mondja ki: az ember úgy legyen hős, hogy legyen tudatában, nincs nála nyomorultabb lény a földön.

Jellemző egy fatalista szemlélet is, a végzet (Moira) hatalmának tisztelete, melynek még Zeusz, a főisten is alá van rendelve (aki egyébként igazi kényúrként viselkedik). A végzet egy irracionális, kiszámíthatatlan erő, amely felett az isteneknek sincs hatalmuk.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!