Homérosz: Iliász (elemzés)

Az Iliász műfaja, hangulata, eposzi kellékek

Műfaj: eposz (hősének). Verses formájú epikus mű, amely magasztos témát dolgoz fel, hősei rendkívüli képességekkel rendelkeznek és az egész közösség számára sorsfordító tettet hajtanak végre. Természetfeletti erők (istenek) is támogatják őket.

Az eposz az ókori Keletről származó műfaj, a sumer és akkád irodalom is ismerte. Valószínűleg föníciai közvetítéssel jutott el Hellászba. A görögök átalakították, tökéletesítették a műfajt saját gondolkodásmódjuknak, kultúrájuknak megfelelően.

Az eposzok eredetileg szájhagyomány útján terjedtek, nemzedékről nemzedékre hagyományozódtak, ezért a szóbeliség számos jellemzőjét megőrizte a műfaj (eposzi kellékek). Homérosz eposzai is szájhagyományra épültek, ezt bizonyítják szembetűnő formai jellegzetességeik.

A hősénekeket hivatásos énekmondók, költők vagy vándorénekesek (görögül rhapszodoszok vagy aoidoszok) adták elő közösségi eseményeken, királyi udvarokban, lakomákon. Egy eposz előadása egy-két héten át tartott, és napi négy-öt órán keresztül folyt. A görögök eposzokkal reprezentálták a közösség összetartozását, pl. a hallgatóság élvezte a seregek leírását, mert saját őseik is bele voltak írva.

Az énekmondónak nagyon felkészültnek kellett lennie. Alaposan ismernie kellett a történetet, magabiztosan használni az eposzi formakincset, és jártasnak lenni a variációs és ismétlődésen alapuló technikákban (melyek könnyítették a szöveg előadását, és megjegyezhetőbbé is tették a szöveget). Fontos volt a rögtönzés képessége is. A szöveg elsajátítása és előadása hosszú tanulási folyamatot igényelt.

Az írásbeli epika kialakulásának idejére azok a sajátosságok, amelyek eredetileg a szóbeli előadást segítették elő, a műfaj elválaszthatatlan kellékeivé, szabályokká váltak, ún. eposzi kellékké.

Hangulat. Az Iliász véres harcokról, szörnyű pusztításokról és kegyetlenségekről szól, így nyomasztóan sötét kicsengésű. Homérosz művészetére azonban jellemző a hangulati ellenpontozás, és ezt a módszert következetesen alkalmazza végig az eposzban.

Az ellenpontozás eszközei közül a legfontosabb a részletesen kibontott hasonlat, mivel a mű témáját adó gyilkos öldökléssel szemben a hasonlatokban mindig a békés élet, az otthon jelenik meg (vadászok, pásztorok, parasztok, kézművesek szorgalmas, küzdelmes kisvilága). Így ad hírt a költő az élet másik szférájáról.

Az egyik hasonlat pl. az, hogy Pallasz Athéné úgy hárítja el Meneláoszról Pandarosz nyilát, mint anya a legyet szunnyadó gyermekéről („Bőréről úgy űzte azt, mint hogyha gyerekről / űz el az anyja legyet, mikor édesen alszik a gyermek.”).

Hangnem. Az Iliász mindenekelőtt fenséges, tragikus hatású mű. A fenség a legfontosabb esztétikai minőség: a szokatlan, már-már emberfeletti nagyságú és intenzitású érték, amely félelmetes és fenyegető hatású is lehet.

A tragikum sem hiányzik. A tragikum olyan értékszerkezet, amelyben hirtelen bekövetkező és visszafordíthatatlan értékvesztés történik. A nagyszerű emberi tulajdonságokkal ábrázolt hősök pusztulása megrendülést vált ki belőlünk, tiszteletet és részvétet kelt bennünk.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!