A 3. vers elemzése
A 3. versben egy József Attilánál gyakori személyes motívum jelenik meg: az éhezés. A költő sovány, csak kenyeret eszik.
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek –
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
A vers életrajzi háttere az, hogy József Attilának nem volt biztos megélhetése. Szántó Judittal sokat szűkölködtek, nyomorogtak, mert a költő nem volt alkalmas semmilyen polgári foglalkozásra, nem volt rendszeres havi jövedelme. Mások segítségére és élettársa keresetére szorult, ugyanakkor büszke is volt és bántotta ez az élethelyzet.
Az éhezés motívuma az örök kielégítetlenséget, a totális hiány állapotát is jelképezi. Minden fajta emberi boldogságtól meg van fosztva a lírai én. Ebben az állapotban keresi a választ a lét kérdéseire.
Közben ironikus felhangok is megjelennek, pl. „Léha, locska lelkek”. Ez a három szó jó példa arra, hogy az alliteráció nem mindig a szépítés eszköze, itt például taszít (a locsi-fecsi, lucskos, léha jelentést hozza elő). A beszélő azokra az emberekre gondol, akik megmaradnak a külső világ, az olcsó biztonság, az ösztönök szintjén.
A „kocka” a kockajátékra, azaz a szerencsejátékra utal. A lírai én nem szerencsejátékkal szeretné megalapozni a jövőt, vagyis nem akarja magát a véletlenre bízni, hanem valami biztosabbat keres. Ingyen keresi a biztosat.
Őt kisemmizték az élet javaiból: nem jut neki sült lapocka (sertés, csontos hús). Nem kényezteti el őt a világ. A „dörgölőzik” szó jelentése pejoratív. Akkor dörgölőzik egyik ember a másikhoz, ha akar tőle valamit: akinek nincs semmije, ahhoz nincs miért dörgölőzni. A lírai én tehát azt mondja ezzel, hogy őt senki nem akarja levenni a lábáról, mert ő nem sikeres.
Azt is hiányként említi, hogy nincs gyereke. Ez is valahol a sikertelenségnek tudható be: azért nincs gyereke, mert önmagáról is alig tud gondoskodni. Nem tud családot alapítani, mert nincs semmije.
Művészként belül tisztán lát, de kívül nem sikeres. Ezt egy axióma, egy definíció érzékelteti, amely egyértelmű a beszélő számára: „Nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.” A külső és a belső világ értékrendje más, ezért választani kell.
A két különböző világ nem lehet egyszerre az övé: az egyik az elvont világ, a rend, a belső törvényszerűségek felismerése, a másik a földi, anyagi világ.
Magyarán vagy a művész-létet és a tisztánlátást választja, vagy a pénzt és az anyagi javakat hajszolja vakon, ahogy a többiek. A kettő egyszerre nem megy, döbben rá az eszméletre ébredő férfi. A két dolog ugyanis összefügg egymással: a túl nagy jólét, a teli has nem szül ilyen verset.
Persze a lírai én már döntött: a belső nap fényéhez való hűséget választotta. Tudja, hogy az anyagi jólét jön-megy, elmúlik, változékony, mint a szerencse, bizonytalan, mint a kocka. A lelki, szellemi, érzelmi, intellektuális élet ennél többet ér. Ugyanakkor bántja, hogy a művész, aki értéket teremt, nyomorgásra van kárhoztatva. Tudja, hogy több az élet, mint egyik napról a másikra élni.
Az ironikus közlésmód azokra léha, locska lelkekre is vonatkozik, akik nem keresik a bizonyosságot, és megmaradnak az ösztönök szintjén, de azokra az emberekre is, akik ezen a szinten túllépnek és képessé válnak a tudatos számvetésre (ők is sajnálatra méltók, csak másképpen).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
