8. szín
hely: Prága I.
Idő: középkor (alkonya), reneszánsz
társadalmi forma: (bomló) feudalizmus
szereplők: Kepler (Ádám), Borbála, Kepler felesége (Éva), famulus (Lucifer)
Ádám magatartása: szemlélődő (nem vesz részt a történelem formálásában). Itt még van szerepe („álarca”), de a politikai eseményeknek már nem alakítója.
A megvalósult eszme: tudomány („Hisz nékem nem kell semmi a világon, / Csak az éj és tündöklő csillaga.”). Ádám az univerzum titkait fürkésző reneszánsz tudósként (Kepler) a nyugalmat, pihenést, a világgal való nem törődés békéjét keresi. Életprogramja a tudomány világába mint elefántcsonttoronyba való elzárkózás.
Ez is egy eszme nélküli, közömbös világ, akárcsak a római. Fásult, unott, törpe kor. Már a hit körül se dúlnak véres viták, bár boszorkányokat és eretnekeket még mindig égetnek a csőcselék szórakoztatására. Keplert is azzal gyanúsítják, hogy rokonszenvez a reformációval, anyját pedig boszorkánysággal vádolják, így a kor romlottsága betör Ádám magányába, nem találja meg a keresett nyugalmat.
Kepler hiába zseniális csillagász és nagy felfedező, tudományát el kell titkolnia, mert itt nincs szükség tudósra, csak horoszkópkészítőre. Haszontalan dolgokat (időjóslás, naivitás – egy újszülött jövőjéről szóló jóslat) rendelnek tőle, de kénytelen vállalni a megbízásokat, mert felesége költekezései rákényszerítik, hogy többet keressen.
A kicsinyes pénzgondok tetejébe, amiket neki okoz, felesége még hűtlen is hozzá. Ádám és Éva viszonya itt a legdrámaibb, Éva egyénisége itt a legösszetettebb (gyengédség, kacérság, lelkifurdalás stb.): „csodás kevercse rossz s nemesnek”. Ádámot mégis vonzza, eltéphetetlen kötelék fűzi össze őket. Ádám a szín végén borba fojtja bánatát, iszogatás közben elalszik és álmot lát.
9. szín (Kepler – azaz valójában Ádám – álmodja, álom az álomban)
hely: Párizs
Idő: francia forradalom kora
társadalmi forma: köztársaság
szereplők: Danton (Ádám), márkinő és forradalmárnő (Éva), bakó (Lucifer)
Ádám magatartása: aktív résztvevője, formálója a történelmi eseményeknek (mivel Ádám borgőzös álmáról van szó, itt újra aktív szerepet vállal a történelem alakításában).
A megvalósítandó eszme: szabadság, egyenlőség, testvériség („Egyenlőség, testvériség, szabadság!”). A Dantonként megjelenő Ádám e nagy eszme harcosa, forradalmár, népvezér. Ez a kor „nem retten vissza a nagy eszközöktől”, sőt, nem válogat az eszközökben: a forradalmárok könyörtelenül vérpadra hurcolják az arisztokratákat.
Danton meggyőződéses forradalmár, egyszer mégis megrendül, amikor a büszke márkinő (Éva) megjelenik, aki a szépség és a költészet varázsát hordozza, és felkelti benne a tisztultabb érzelmeket. Éva ebben a színben két alakban is szerepel, másik alakja a durva forradalmárnő, akitől Danton borzongva elfordul.
Itt is megjelenik a tömeg és a nagy egyéniség ellentéte, mint az athéni színben. A párizsi nép vérszomjas, fanatikus és befolyásolható. A forradalom vihara elsodorja Dantont, így Ádám sorsa ezúttal is a bukás. Itt mégsem csalódik, mert itt még folyamatban van az eszme megvalósítása. Az eszme megvalósult állapotát majd csak később, álmából felébredve fogja látni (a londoni színben).
10. szín
hely: Prága II.
Idő: középkor (alkonya), reneszánsz
társadalmi forma: (bomló) feudalizmus
szereplők: Kepler (Ádám), Borbála, Kepler felesége (Éva), famulus (Lucifer)
Ádám magatartása: szemlélődő (nem vesz részt a történelem formálásában)
A megvalósult eszme: tudomány. Ádám lelkesülten ébred fel álmából, bízik a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjében. Kepler a nagy jövőből saját hitvány korába visszatérve, bár reneszánsz tudósként irtózik a vértől, rajongással emlékszik az álmában látott forradalomra.
A francia forradalom pozitív értékelése az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc utáni nosztalgiából fakad. Megfogalmazódik az a remény, hogy az eszmék „tisztulni” fognak – ez azt jelzi, hogy Madách hű a forradalom eszméihez, de az erőszak túlkapásait nem tudja elfogadni.
Kepler ébredése után felvilágosítja legjobb tanítványát a középkori tudományok értéktelenségéről és szellemi önállóságra buzdítja őt. Arra is biztatja, hogy dobja félre a művészet ósdi szabályait (Madách itt a romantika programját hirdeti meg mintegy ars poeticaként).
Ádám ez egyszer nem a kiábrándulás, hanem a bizakodás, a kételyeken való felülemelkedés érzésével lép át a következő színbe.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
