A másik oldalon állnak a Montague-k és háznépük:
Rómeó: 17 éves ifjú, még éretlen a szerelemre (Róza iránt csak beképzeli magának a szerelmet), de Júliával szemben neki van már némi szerelmi tapasztalata. Érzékeny, költői lélek. Az utcai csetepatékban nem vesz részt, hallani sem akar róluk, nem érdekli a két család közti viszály.
Más, mint a többiek. Kifinomult, sérülékeny lelkivilága miatt nem illik bele az őt körülvevő durva, közönséges világba. Szeret egyedül lenni, menekül a társaságtól (barátai, Benvolio és Mercutio szinte állandóan Rómeót keresve lépnek a színre). Nem akar elmenni Capuleték báljára sem.
Először szerelmes igazán, amikor Júliát megismeri. Felelőtlenebb Júliánál, neki a gyakorlati problémák eszébe sem jutnak, ezekre Júlia gondol.
Az ő viselkedésében is megtalálható nyomokban a középkori értékek hatása: az erkélyjelenetben a trubadúrlíra beszédhelyzetéből szólal meg, és szókincse is emlékeztet a trubadúrok nyelvi kelléktárára.
Montague és Montague-né: inkább csak árnyalakok.
Rómeó baráti köre: mindenekelőtt Mercutio fontos, aki szellemes fiú és egyenes jellem. A herceg rokona, Tybalt ellenpontja és áldozata. Kettősség jellemzi, mivel reneszánsz vonásai is vannak (költői fantázia, eredetiség, sziporkázó intellektus, a halál összetett értelmezése – Hamlet előképének tartják), és középkori vonásai is vannak (lovagiasságból párbajba keveredik, átkot mond a viszálykodó családokra).
A másik legfontosabb barát Benvolio.
Pártatlan szereplők:
Lőrinc barát: a dajka dramaturgiai párja. Hús-vér figura, tapasztalt, a fiatalok bizalmasa. Támogatja a szerelmesek ügyét, Rómeót és később Júliát is segíti. Ezt nem a szabad párválasztás eszméje kedvéért teszi, hanem mert szeretné, ha a két család kibékülne. Az ő jellemében is megvan a kettősség: a reneszánsz felfogás képviselője, hiszen megérti a fiatalok szerelmét és támogatja őket, ugyanakkor nem reneszánsz elvek vezérlik, egyszerűen csak békét akar.
Verona hercege: az igazság és a törvény, a hatalom képviselője. Tiltja a két család közi összetűzéseket, mert felforgatják a város békéjét.
B) variáció: a szereplők feloszthatók a régi (középkori) és az új (reneszánsz) életfelfogás alapján is. Ugyanis a mű korszakváltás idején, két korszak határán játszódik, a feudális rend hanyatlóban van, de még nem tűnt el, a reneszánsz felfogás már megjelent, de még nem erősödött meg.
Reneszánsz gondolkodásúak: Rómeó, Júlia, Mercutio, Benvolio – Értékrend: számukra a szerelem a legfőbb érték, az életnél is fontosabb. Ezzel olyan értékrendet képviselnek, ami idegen a családjaik értékrendjétől is és a kor értékrendjétől is, amelyben élnek.
Középkori (maradi) gondolkodásúak: a Capulet és a Montague szülők, Tybalt, Páris – Értékrend: az érdeken alapuló házasságot támogatják, s ezzel olyan társadalmi közeget teremtenek, mely halálra ítéli a szerelmet. A szülői önkény, a kaotikus, értelmetlen indulatok világát képviselik. Hisznek a szülői tekintélyben, az ellene lázadó gyereket megtagadják.
Ugyanakkor nem generációk közti konfliktusról van szó, hanem két világfelfogás összeütközéséről. A régi és az új felfogásnak is vannak idős és fiatal hívei is (pl. a maradiak közé tartozik Tybalt, aki fiatal, az új felfogás hívei közé tartozik Lőrinc barát, aki idős ember).
Az egyes szereplők lelkében egyenként is ott munkál a két felfogás harca, magukban az egyénekben. Ez jelzi az átmenetiséget, a korfordulós légkört. Annyira, hogy van olyan elképzelés, amely szerint a szereplők nem állíthatók kizárólagosan az egyik vagy a másik oldalra (az egyetlen Tybalt kivételével).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
