1. rész 26. fejezet: Amit a gazdagok nem ismernek
Julien tartózkodó és bizalmatlan a szeminarista társaival, akiket ellenségnek tekint. Azt a tanácsukat se fogadja meg, hogy Pirard abbé helyett Castanède abbét válassza gyóntatójának (a két pap egyébként ellensége egymásnak).
Rájön, hogy társai közül csak 2-3 igazán tehetséges van, pl. egy Chazel nevű fiatalember, a többiek faragatlanok, durva lelkűek és tompa agyúak. Olyan parasztfiúk, akik azért akarnak papok lenni, mert nem akarják egész életükben a földet túrni. Semmi másra nem vágynak, csak finom ebédekre és jó ruhákra, amit papként megkaphatnak.
Ilyen buta és otromba társaságban Julien hamar kitűnik a tehetségével, viszont arról sejtelme sincs, hogy a szemináriumban bűnös hivalkodásnak számít elsőnek lenni (ezért még Chazel is szándékosan csúsztat néhány hibát a dolgozataiba, hogy ne legyen első).
A tudást itt csak látszólag becsülik, sokkal fontosabb a vak hit és az engedelmesség. Ennek oka, hogy az egyház nem szereti a „szabadgondolkodókat”, vagyis azokat, akik önállóan gondolkodnak és ítélnek, mert ők megkérdőjelezik az egyházi tanokat.
Az egyház az alázatos embereket szereti, akik nem kételkednek, hanem vakon elfogadják a dogmákat. Aki kitűnik a tanulásban, az rögtön gyanússá válik, és Julient társai nagyon rövid idő alatt elkönyvelik szabadgondolkodónak. Tehát csapdába sétált bele, amikor felverekedte magát az első helyre, és minél jobban kitűnik, annál több az ellensége.
Amikor Julien felismeri, mekkora hibát követett el már az elején, búskomor és keserű lesz. Pirard abbé néhány szóval figyelmeztethette volna, hogy vigyázzon, de nem tette. Ezért járt volna jobban, ha Castanède abbét választja.
Közben Pirard abbé elfog és tűzre vet néhány levelet, amely de Rênalnétól érkezik Juliennek, így a fiú soha nem kapja meg őket. Egyszer jön egy utolsó levél, amelyben az asszony örökre elbúcsúzik Julientől, de Julien azt se kapja meg.
Viszont egy nap beállít hozzá Fouqué, aki elmeséli, hogy már ötödszörre próbálta meglátogatni őt, de sosem engedték be, végül tíz frankkal megvesztegette a kapust. Azt is megemlíti, hogy de Rênalné bigott vallásos rajongó lett, de megcsúfolta a gaz Maslon abbét: nem hajlandó nála gyónni.
Julien igyekszik jóvá tenni kezdeti meggondolatlanságát: próbálja megtanulni a vak hit színlelését, de hiába: az arca, a tekintete elárulja, hogy még mindig gondolkodik. Közben dühöng magában, hogy ebben az iskolában a butáknak van könnyebb dolguk, mert az ő arcuk nem árulkodik gondolatokról.
Társai azt is észreveszik, hogy nem szereti úgy a gyomrát, ahogyan ők, és emiatt gőgös, finnyás képmutatónak tartják.
Gyűlöletük miatt Julien majdnem komoly bajba kerül. Egy nap Pirard atya magához hívatja, mert Julient társai feljelentették egy kártya miatt, amit a holmija közt találtak. A kártyára a fiú emlékeztetőül azt írta fel magának:
„Amanda Binet a Girafe kávéházban, nyolc óra előtt. Azt kell mondani, hogy genlis-i vagyok, anyjának unokaöccse.”
A kártya súlyos gyanút ébreszt Julien ellen, hiszen aki papnak tanul, annak gondolnia sem szabad lányokra.
Juliennek sikerül kimagyaráznia a dolgot: azt hazudja, Amanda azt ajánlotta fel neki, hogy ha bajba kerülne, forduljon hozzá, és ha a kapus nem akarná átadni az üzenetet, mondja azt, hogy az unokatestvére.
Pirard abbé utána akar járni a dolognak, és addig is kulccsal bezárja éjszakára Julient a cellájába. A fiú látja, hogy a bőröndjét feltúrták, de nem hiányzik semmije.
Arra is rájön, miért ajánlgatta Castanède abbé olyan jóságosan, hogy kérjen engedélyt, hogy kimehessen a városba: rajta akarták kapni Amandával. Csapdát állítottak neki, ezért ezentúl sokkal óvatosabbnak kell lennie.
Pirard abbé két óra múlva közli Juliennel, hogy felmenti a vád alól, mert nem hazudott, de figyelmezteti, hogy elővigyázatlanság volt megtartania azt a kártyát.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
