1. rész 29. fejezet: Az első előléptetés
Chas abbé megdicséri Julient, ezért Pirard abbé is nagyon elégedett vele.
Pirard abbé hívatja a fiút, és elmondja neki, hogy megkedvelte őt, és hogy 15 év után lemond a szeminárium igazgatói posztjáról, de mielőtt elmegy, szeretne neki segíteni. Ezért azt a megbízást adja neki, hogy ezentúl ő fogja kihallgatni a szeminaristákat az Új-és Ószövetségből. Julien olyan boldog és hálás, hogy még kezet is csókol Pirard atyának.
Ezzel az előléptetéssel Julien a társai fölé emelkedik, s jogot nyer ahhoz, hogy egyedül ebédeljen és egyedül sétálhasson a kertben. Örül, hogy nem kell többé összezárva élnie durva lelkű és faragatlan társaival, akiknek a lármás fecsegése mindig zavarta.
Társai azonban érdekes módon már nem gyűlölik és nem irigylik annyira, mert Julien gőgje ezután már jogos a szemükben. Többé nem csúfolják Luther Mártonnak, sőt még hívei is akadnak.
Az őszi vadászat idején Fouqué Julien családja nevében egy elejtett szarvast és egy vaddisznót küld Juliennek a szemináriumba, ami végképp szentesíti Julien felsőbbrendűségét, mert társai rájönnek, hogy gazdagok a szülei (márpedig a gazdagokat ők nagyon tisztelik).
A vizsgákon Julien nagyon jól szerepel, sőt, túlságosan is jól. A vizsgáztatók de Frilair püspöki helynök emberei, márpedig de Frilair és Pirard abbé régi ellenségek.
Mivel a vizsgáztatók tudják, hogy Julien Pirard abbé kedvenc növendéke, zavarja őket, hogy tudása alapján az első vagy a második helyet neki kéne adniuk.
De Frilair meg akarja alázni ellenségét, Pirard-t, ezért az egyik ravasz vizsgáztató csapdába csalja Julient: világi szerzőkről kérdezi, és mikor Julien áradozni kezd Horatiusról, Vergiliusról és a többiekről, keményen megrója, amiért olyan költőkre pazarolja az idejét, akik bűnös eszméket terjesztettek.
Julien rájön, hogy csapdába sétált bele és nem vitatkozik, mikor de Frilair abbé a 198-as számot írja a neve mellé. Pirard abbé azonban annyira felháborodik, hogy nyolc napra beteg lesz.
Néhány héttel később Julien levelet kap Párizsból. Valaki, aki az ő rokonának, Paul Sorelnek nevezi magát, 500 frankos utalványt küld neki. Julien azt hiszi, de Rênalné küldte a pénzt, de téved.
A narrátortól megtudjuk (Julien nem tudja, csak az olvasó!), hogy a pénzt de La Mole márki küldte, akinek a nevével már találkoztunk a 18. fejezetben (Julien látta őt a király látogatásakor).
A márki természetesen nem ismeri Julient, és csak azért küldött neki pénzt, mert ő Pirard abbé kedvenc tanítványa.
A márki ugyanis már 6 éve perben áll de Frilair püspöki helynökkel egy birtok miatt, amelynek a felét de Frilair vette meg, a másik felét pedig a márki örökölte. Mivel de Frilair lefizette a bírákat, a márki már-már elveszíteni látszott a pert, és Chélan abbéhoz fordult tanácsért, aki Pirard abbét ajánlotta.
Pirard abbé 6 éve önzetlenül segít a márkinak a birtokper ügyének intézésében, és soha fizetséget nem fogadott el érte. Ezért a márki úgy gondolta, hogy legalább Pirard kedvenc tanítványát támogatja 500 frankkal.
Julien nevét pedig úgy tudta meg, hogy Pirard, akivel már-már baráti viszonyba került, megírta neki, milyen aljas módszerrel alázták meg ellenségei: kedvenc növendékének, aki az intézet büszkesége, csak a 198. helyet adták a vizsgán. A rengeteg megaláztatással azt akarják elérni, hogy ő lemondjon: de Frilair már 10 éve próbálja kirúgatni az állásából.
Mikor a márki ezt megtudja, felajánlja Pirard abbénak, hogy hagyja ott Besançont és jöjjön Párizsba: ő meg tudja szerezni neki Párizs környékének egyik legjobb plébániáját.
Pirard abbé nehéz szívvel hagyja ott a szemináriumot, de végül igent mond az ajánlatra, mert tudja, hogy hamarosan úgyis eltávolítanák az állásából, ha nem megy el önként. Így hát megírja felmondólevelét a besançoni püspöknek, és felsorolja benne de Frilair elleni panaszait.
A levél kézbesítésével Julient bízza meg, így a fiú végül találkozhat a püspökkel, akinek Chas abbé be akarta mutatni a körmenet után, jutalmul, amiért segített feldíszíteni a székesegyházat.
Julient annyira meghatja Pirard abbé kedvessége, hogy felajánlja neki az összes pénzét (600 frankot), de az atya nem fogadja el.
A püspök egy 75 éves, szeretetre méltó öregember, aki két óra hosszát beszélget Juliennel előbb dogmatikáról, aztán irodalomról. Elámul, hogy a fiú milyen sokat tud.
Ő is kérdezi Julient világi szerzőkről, és Julien ismét áradozik Vergiliusról, Horatiusról, Ciceróról stb., de ezúttal jó pontot kap érte, mert a püspök kiváló humanista, aki rajong ezekért a szerzőkért.
Mikor a püspök megdicséri a tudását, Julien közli, hogy a szemináriumban 197-en méltóbbak a dicséretre, és hogy pont ezek miatt a világi szerzők miatt lett 198-adik. A püspök ebből rájön, hogy Pirard abbé kedvenc tanítványával beszél.
Julien azt is megemlíti, hogy ő volt az, aki segített Chas-Bernard abbénak feldíszíteni a székesegyházat. A püspök ettől még jobban elolvad, és előbb megvendégeli a fiút piskótával, majd a nyolc kötetből álló Tacitus összes műveit ajándékozza Juliennek, és személyre szóló ajánlást is ír a fiúnak az első lapra.
Pirard abbé már türelmetlenül várja vissza Julient, akinek mindenről be kell számolnia, ami a püspöknél történt. Pirard szerint a püspök ajánlása talán jó lesz arra, hogy megvédje a fiút, amikor ő már nem lesz itt. Utódja, az új igazgató ugyanis de Frilair embere lesz, s várhatólag pikkelni fog Julienre.
Másnap kiderül, hogy Juliennek társai előtt is nagy tekintélyt szerzett a püspökkel való kétórás beszélgetés, és a püspök ajándékáról is tudnak. Akik eddig gyűlölték Julient, most hízelegni kezdenek neki, beleértve Castanède abbét is. Juliennek majd kifordul a gyomra, annyira undorodik tőlük.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
