1. rész 30. fejezet: Egy becsvágyó ember
De La Mole márki és Pirard abbé találkoznak Párizsban. A márki elmondja, hogy 3 éve hiába keres egy megbízható embert, aki minden peres ügyét számon tartaná és összefoglalná neki a lényegüket. Felajánlja Pirard-nak, hogy legyen a titkára, de az abbé visszautasítja, és önmaga helyett Julient ajánlja a márkinak.
Beszél kicsit a fiúról, és megemlíti, hogy Julien nemrég levélben 500 frankot kapott, amit valaki álnéven küldött.
Ebből az olvasó megérti, hogy Pirard abbé nem tudja, hogy de la Mole márki küldte a pénzt Juliennek, és neki akart ezzel a kedvében járni.
A márki beleegyezik, hogy kipróbálja Julient titkáraként, Pirard abbé pedig figyelmezteti, hogy bár Julien csak egy ács fia, nagyon önérzetes, és nem szabad őt megsérteni. A márki megígéri, hogy jól fog bánni vele, fiának a barátja lesz.
Néhány nap múlva Julien levelet kap, hogy azonnal induljon Párizsba. A levélből kiesik egy falevél, ez a megbeszélt jel: Julien ebből tudja, hogy Pirard abbétól jött a levél.
Egy óra múlva a püspöki palotába hívják és a püspök szerencsét kíván a fényes jövőjéhez, ezután Julien Fouquétól búcsúzik el, aki nincs elragadtatva Julien jövőjétől, mert szerinte a fiúnak, ha a kormány szolgálatába áll, tisztességtelen dolgokat kell majd csinálnia parancsra.
Mielőtt Párizsba indulna, Julien még utoljára ellátogat Verrières-be, ahol felkeresi Chélan abbét, aki szigorúan fogadja, és határozottan megtiltja, hogy a fiú találkozzon de Rênalnéval.
Julien megígéri, de ez csak képmutatás, hiszen alig várja, hogy az asszonyt viszontláthassa.
Vesz egy létrát egy paraszttól, egy erdőben megvárja, amíg besötétedik, aztán beoson de Rênalék kertjébe, az asszony szobájának ablaka alá támasztja a létrát és felmászik a szobába.
De Rênalnétól nem olyan fogadtatást kap, mint amire számít. 14 hónapig voltak távol egymástól, és ez idő alatt az asszony megbánta a bűnös kapcsolatot, és mindent megtett, hogy elfelejtse Julient és a kötelességeinek szentelje magát.
Mikor meglátja Julient, szemrehányóan beszél vele és magázza a fiút, aztán azt állítja, hogy a szerelmük már meghalt, s ő ugyan nem boldog, de elégedetten él, végül megkéri, hogy ne dúlja fel a lelki nyugalmát: mesélje el, hogyan élt a szemináriumban, aztán menjen el.
Julien persze nem azért jött, hogy hagyja magát csak úgy elzavarni. A visszautasítás és a rideg fogadtatás miatt sírva fakad, és mivel de Rênalné megsértette az önérzetét, elhatározza, hogy csak azért is le fog vele feküdni, és becsületbeli ügyet csinál magának abból, hogy el tudja-e érni ezt a célt.
Hirtelen kemény, hideg és számító lesz, s végül ravaszkodással sikerül legyőznie az asszony ellenállását, aki titokban persze még mindig szerelmes belé.
Beszélgetésük során kiderül, hogy de Rênalné mindent bevallott Chélan abbénak, és a Juliennek írt leveleit is odaadta neki. Néhányat elküldtek a szemináriumba, de a fiú egyikre sem válaszolt.
Julien elmondja, hogy nem kapta meg a leveleket, viszont megkapta az 500 frankot, amit az asszony küldött. De Rênalné csodálkozik, mert ő nem küldött pénzt a fiúnak, és ekkor találgatni kezdenek, hogy ki küldhette az 500 frankot. (Az olvasó tudja, hogy a márki.)
Újra összemelegszenek, és 3 órás ostrom után a találkozás az ágyban végződik, így Julien gőgje kielégül, de nem olyan boldog, mintha eleve gyöngéd fogadtatásban részesült volna.
Hajnalban Julien úgy dönt, még egy napig marad, és a létrát a padláson akarják elrejteni, de az inas megtalálja. De Rênal úr kétszer is bejön a felesége szobájába, mire Julien a pamlag alá bújik.
A második alkalommal a polgármester már gyanakszik is, azt állítja, hogy tolvajok vannak a házban, az inas megtalálta a létrájukat. Mikor kimegy, Julien kiugrik az ablakon, de Rênalné pedig utána dobja a ruháit.
A fiú alsóneműben menekül a kerten át, miközben az inas és a kertész puskával lődöznek utána, de nem találják el. Julien a folyóparton tud csak felöltözni, és megtévesztésül a Genfbe vezető országúton indul el, mert tudja, hogy a Párizsba vezető úton fogják keresni.
Vége az 1. résznek. A folytatáshoz kattints IDE!
