1. rész 22. fejezet: Így éltek 1830-ban
Két hetes verrières-i szabadsága alatt Julien a de Rênal házban lakik. Jó híre helyreállítását azzal kezdi, hogy meglátogatja Chélan abbét, aki egy bérelt szobában lakik, és nincs hol tartania a könyveit. Julien készít neki egy könyvespolcot, s ezzel sikerül kiengesztelnie.
Amikor már 3 napja van a városban, váratlan látogató érkezik hozzá: de Maugiron alprefektus. Némi üres fecsegés után kiderül, hogy rá akarja beszélni a fiút: hagyja ott a de Rênal házat, és vállalja el azt a nevelői állást, amit egy másik tisztviselő kínál neki, 800 frankos fizetéssel (de Rênal úrtól 600 frankot kap). Julien rájön, hogy Valenod nevében beszél, és olyan választ ad, amiből nem lehet semmit kihámozni.
Ezután ebédmeghívást kap Valenod-hoz, akit legszívesebben jól megverne, mégis elmegy és udvariasan viselkedik vele. Valenod házában csupa új és drága bútor van, de minden ízléstelen, és Valenod-ék mindennek megmondják az árát, mikor körbevezetik Julient.
Az ebédre tisztviselők, hivatalnokok, liberális polgárok érkeznek a feleségükkel. Egyszer csak a vidám társaság énekszót hall: a közeli börtönben egy rab egy népdalt énekel. Valenod rögtön intézkedik, hogy hallgattassák el. Julien annyira sajnálja a rabot, hogy majdnem sírva fakad.
A társaság persze kíváncsi, hogy Julien tényleg fejből tudja-e az Újszövetséget, és próbát is tesznek: Julien ismét remekel az emlékezőtehetségével. Mutatványa nagy sikert arat.
Végül elfárad, és menni szeretne, de még visszatartják, a Valenod gyerekek katekizmus feleleteit kell meghallgatnia, és magában megállapítja, hogy mennyi zagyvaságot mondanak. Távozásakor újabb ebédmeghívásokat kap.
Most már van összehasonlítási alapja, és rájön, mi a különbség a de Rênal úrhoz hasonló arisztokrata és a Valenod-féle felkapaszkodott nyárspolgár között. Előbbi gőgös, de legalább nem olyan durva és közönséges, mint az utóbbi. Julien annyira undorodik Valenod-tól, hogy nem tudna nála lakni, mert valamivel előbb-utóbb elárulná megvetését.
Az ebédmeghívásokat azonban elfogadja, mert de Rênalné a lelkére kötötte, hogy kedveltesse meg magát, állítsa maga mellé a közvéleményt. Így aztán Julien divatos lesz a városban, még a díszőrségben való parádézását is megbocsátják.
Egy nap de Rênalné a városba látogat a gyerekeivel. Julien nagyon örül nekik, szinte családként reggeliznek együtt boldogan.
Váratlanul belép de Rênal úr, akinek ez nem nagyon tetszik, mert látja belőle, hogy az ő jelenléte nem szükséges ahhoz, hogy a családja boldog legyen, és rájön, hogy a gyerekei Julient jobban szeretik nála.
Különben is dühíti Valenod kihívó, hideg viselkedése, és az is, hogy az egész város azt találgatja, Julien nála marad-e vagy átmegy Valenod-hoz, aki 800 frankot kínált neki.
De Rênalné vásárolni megy Juliennel és közben elmagyarázza neki a helyi politikai helyzetet.
Megtudjuk, hogy Valenod azért tudott így felkapaszkodni, mert vastag bőr van a képén: semmit se szégyell, még azt se, ha fejére olvassák a hazugságait, és olyan otromba, hogy semmin se sértődik meg. Egyébként rosszul járt, hogy bosszúból kirúgatta Chélan abbét, mert most egy püspöki helynöknek kell ugrálnia.
Közben de Rênal urat az bántja, hogy az egész város fösvénynek tartja, mert nem adakozik eleget jótékony célokra, míg Valenod nagylelkűen adakozik. Pedig Valenod azért olyan bőkezű, mert lopja a pénzt.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
