1. rész 21. fejezet: Beszélgetés egy férjjel
Julien felragasztja a szavakat és átadja a levelet de Rênalnénak, aki nagyon bátran és nyugodtan viselkedik. Az asszony arany és gyémánt ékszereket ad Juliennek, hogy ássa el őket, mert ha terve nem sikerül, akkor mindenét el fogja veszíteni, és szüksége lehet majd pénzre.
De Rênal úr közben a névtelen levél miatt gyötrődik, de nem tud rájönni, ki írhatta. Megszokta, hogy a feleségével beszéli meg az ügyeit, de most éppen őbenne nem bízhat meg. Sorra veszi, kiket ismer, kihez fordulhatna tanácsért, és rádöbben, hogy nincs egyetlen igaz barátja sem, de annál többen irigylik és gyűlölik, amiért szerencsésebb náluk. Ha botrány lesz, állítólagos barátai odáig lesznek a kárörömtől. Úgyhogy botrányt nem akar.
Elkeseredik a gondolatra, hogy senkiben sem bízhat, annyira, hogy még azt is megbánja, hogy két gyerekkori pajtását, Falcozt és Ducrost eltaszította magától annak idején, mert nem nemesi származásúak. Amikor Falcoz később bajba került és segítséget kért tőle, nem segített, sőt, még ártott is neki. Most szinte megbánja mindezt, pedig annak idején helyesnek tartotta, hogy büszke a rangjára.
Aztán arra gondol, hogy nem vágyik újranősülni, és nem akar keményen fellépni a feleségével szemben, aki talán ártatlan is. Viszont ha mégsem, akkor a városban mindenki rajta fog röhögni, a felszarvazott férjen.
Eszébe jut, hogy rajtakaphatná a feleségét Juliennel és megölhetné mindkettőjüket, de a vér gondolatától megijed.
Viszont ha nem öli meg a feleségét, csak elkergeti, akkor nem lesz övé az a hatalmas örökség, amelyre de Rênalné egy besançoni nagynénjétől számíthat. Az örökségből az asszony Párizsban élhetne Juliennel, és akkor is mindenki kinevetné de Rênal urat.
A szerencsétlen férj egész éjjel kínlódva töpreng azon, hogy most mit csináljon, aludni sem tud. Hajnalban lemegy a kertbe friss levegőt szívni, és szembetalálkozik a feleségével.
Olyan eszelősen mered az asszonyra, mint egy kísértetre, s ebből de Rênalné megérti, hogy Julien gyanúja megalapozott volt: a férje valóban kaphatott egy névtelen levelet. Tudja, hogy most ügyesen kell irányítania haragtól elvakult férjét, mert ő fog dönteni mindkettejük sorsáról.
Az asszony valóban ravaszul és hidegvérrel intézi a dolgot. Elmondja de Rênal úrnak, hogy a faluban volt a templomban, és egy ismeretlen a kezébe nyomott egy névtelen levelet, amely gyalázatos piszkolódást tartalmaz.
De Rênal úr nem árulja el a feleségének, hogy ő is kapott egy névtelen levelet, csak némán megnézi a második levelet, amelynek papírja kékes színű. Ezután dühöng egy sort, s de Rênalné okosan megvárja, amíg kiereszti a gőzt, aztán hozzáteszi, hogy megbántva érzi magát, mert megsértették a becsületében. Julien ártatlan, mégis el kell küldeni, mert miatta érik őt rágalmak.
De Rênal úr azonban nem akar botrányt. Arra kéri feleségét, semmit ne szóljon Juliennek, aki olyan forrófejű, hogy még nekiugrana de Rênal úrnak.
Az asszony kap az alkalmon, és gyalázni kezdi Julient, otromba, tapintatlan parasztnak nevezi, aki azért utasította vissza szegény Elisát, mert a lány titokban Valenod-hoz jár. De Rênal úr erre felkapja a fejét.
Felesége szerint nem nagy ügy, Valenod minden nő után fut a városban, neki is küldött szerelmes leveleket annak idején.
De Rênal úr erre magából kikelve követeli, hogy felesége mutassa meg a leveleket. De Rênalné úgy tesz, mintha nem akarná megmutatni, mire férje feltöri a fiókos szekrényt, amelyben a levelek vannak. Az asszony célja persze pontosan ez volt, hogy férje lássa Valenod leveleit.
Míg de Rênal úr dühöngve olvassa a leveleket, ő felszalad a Galambtoronyba és kitűzi a fehér zsebkendőt, jelzésül Juliennek, hogy a terve sikerült.
Férjéhez visszatérve céloz arra, hogy Julien nem tud viselkedni, mivel csak egy paraszt. Ízléstelen és tapintatlan bókokat szokott mondani neki, mert ilyennek képzeli az udvariasságot, és talán a városban is így beszél róla, meg Elisának is, ami olyan, mintha Valenod-nak mondaná… Ezzel az asszony azt sugalmazza, hogy emiatt indulhatott meg a pletykálás.
De Rênal úr ekkor felfedezi, hogy a névtelen levél papírja ugyanaz, mint Valenod leveleié, tehát Valenod írta a névtelen levelet. De Rênalné úgy tesz, mintha meglepné ez a felfedezés, de magában megkönnyebbül, mert pontosan azt akarta, hogy férje ezt higgye.
Lám, Valenod-nak van rá indítéka, hogy megrágalmazza de Rênalnét, mert annak idején sikertelenül udvarolt neki, és bizonyára bosszúból akarja tönkretenni az asszony jó hírét.
De Rênal úr azonnal felelősségre akarja vonni Valenod-t, ami azonban nem lenne jó de Rênalné számára, mert ha férje beszél Valenod-val, akkor kiderülhet, melyik levelet írta Valenod és melyiket nem. Ezért az asszony elkezdi lebeszélni de Rênal urat a nyílt konfrontációról. Ezt is nagyon ravaszul csinálja.
Megérteti de Rênal úrral, hogy hiba volna összevesznie Valenod-val, mert akkor az egész város a szájára venné ezt az ügyet. De Rênal úrnak most túl jól állnak az ügyei ahhoz, hogy magára uszítsa az irigyeit. Ő a város első embere, okos városvezető, szép háza van, gazdag, előkelő, nála szállt meg a király, stb. Nem lenne jó, ha mindenki tudná, hogy egy ilyen senki, mint Valenod, meg tudta sérteni.
Viszont Julient el kellene küldeni, legalább pár hétre, amíg a pletykák elülnek. De Rênal úr végül beadja a derekát.
Julien ebédre visszatér a gyerekekkel, és közlik vele, hogy megadják neki azt a 15 napos szabadságot, amit korábban kért. Ám a gyerekek dolgozatait utána fogják küldeni és ki kell őket javítania.
Mikor magukra maradnak, de Rênalné röviden beszámol Juliennek a férjével való beszélgetéséről. Julien csodálja, hogy a nők milyen biztos ösztönnel tudják megtéveszteni a férfiakat.
Az asszony aznap éjjel is együtt akar lenni a fiúval, de Julien szerint ez nem okos ötlet. De Rênalné erre gyávának nevezi, amivel a kívánt hatást éri el: bátorságát bizonyítandó Julien beleegyezik a légyottba.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
