Értelmezés: sokféle értelmezés lehetséges és több szempontból. Az értelmezések középpontjában az a kérdés szokott állni, hogy Hamlet miért halogatja a bosszú végrehajtását.
1. Goethe klasszikus értelmezése szerint Hamlet gyenge karakter, akinek kötelessége egy nagy tettet végrehajtani, erre azonban képtelen. „Lehetetlent követelnek tőle – nem olyasmit, ami magában véve lehetetlen, hanem azt, ami neki lehetetlen.” – Ez önmagában nem elégséges magyarázat.
Ellenérvek Goethe értelmezésére:
● nem igaz, hogy Hamlet akaratgyenge, enervált ember lenne, cselekedni képtelen elmélkedő alkat – kezdeti tétlensége őt magát nyomasztja legjobban, s erőtlenséggel vádolja önmagát, de nincs igaza. Tettei ellentmondanak annak, amivel önmagát vádolja, hiszen amikor van rá módja, cselekszik (pl. nem tétovázik, mikor Claudiust sejti a kárpit mögött, csak szerencsétlenségére Polonius az).
● nem igaz, hogy Hamlet olyan feladatot kapott apja szellemétől, amihez nincsenek meg a képességei, hiszen azonnal megtalálja az egyetlen helyes taktikát, amivel sikerre viheti a bosszút (az őrültség álcáját: „én csak fölszéllel vagyok bolond”).
● Hamlet képes a megfontolt és gyors cselekvésre, ezt bizonyítja, hogy kicseréli a kivégzéséről szóló parancsot.
● Hamletben megvan a kellő harciasság és energia (pl. a kalóztámadáskor bátran harcol, és a zárójelenetben is kiváló harcosnak bizonyul, méltónak a reneszánsz embereszményhez).
2. Egy másik értelmezés szerint Hamlet túl érzékeny lelkivilágú, túlságosan kifinomult ember, akinek lényétől idegen a vérbosszú, és mint művelt humanista visszaborzad az erőszakos, véres tettől, képtelen a gyilkosságra. – Ez sem elégséges magyarázat, hiszen Hamlet végül mégiscsak megöli Claudiust, előtte pedig Poloniust, és a halálba küldi Guildensternt és Rosenkrantzot is.
3. Van olyan értelmezés, amely szerint a főhős személyiségében található meg a halogatás oka: Hamlet mérhetetlenül bizonytalan. Ennek oka: apja méltatlan halála bénítóan hat rá.
Már korábban is fogékony volt a filozófiai kérdésekre, és most az, amilyen gyorsan apját elfelejtették, a hiábavalóság érzését kelti fel benne. Értelmetlennek, céltalannak érzi az emberi létet, ez akadályozza a döntésben és a cselekvésben. Az öngyilkosságra is pont emiatt vágyik, de a bizonytalanság ettől is visszatartja (hiszen nem tudható, mi történik velünk a halál után).
Ellenérv: Hamlet nem bizonytalan, nagyon is tudja, mit akar, hiszen habozás nélkül elvállalta a bosszú feladatát, és utána is végig kitart szándéka mellett, nem mond le a bosszúról.
4. Van olyan értelmezés, amely szerint Hamlet azért halogatja a bosszút, mert nem igazán hisz a Szellemben és a Szellemnek. Claudius bűnösségére nincs bizonyíték a Szellem állításán kívül, amelynek megítélése kétes („ég fuvalma vagy pokol lehe”). Egy testetlen kísértet szava kevés ahhoz, hogy Hamlet megöljön egy embert. Bizonyítékra van szüksége, hogy Claudius valóban bűnös.
Ellenérv: Hamlet már a Szellem szavai előtt is sejtette nagybátyja bűnét: „Ó, az én próféta lelkem!”, kiált fel, amikor a Szellemtől meghallja a gyilkosság történetét. Ez arra utal, hogy már korábban is gyanakodott Claudiusra, a Szellem csak megerősítette gyanújában. Hamletnek tehát nincs szüksége bizonyítékokra (ennek ellenére megszervezi a színielőadást, hogy biztosra mehessen).
5. Van olyan értelmezés, amely szerint a sok gondolkodás, töprengés akadályozza Hamletet a cselekvésben. Rengeteget töpreng, ezért nem cselekszik. Feltűnő, hogy amikor mégis cselekszik, az soha nem megfontolás után történik, hanem hirtelen érzelmi felindulásból (pl. Polonius, Claudius megölése, verekedés Laertesszel Ophelia sírjában).
Gondolkodás nélkül könnyebb cselekedni, míg ha elemezzük a várható következményeket, akkor a tettvágy is csökken. A helyzetelemzés vívódáshoz vezet, a vívódás halogatáshoz, esetleg a cselekvésről való lemondáshoz.
Ellenérv: a tettvágy kezdettől fogva megvan Hamletben, sőt, sokszor alig bírja fékezni magát („szörnyü tettet bírnék elkövetni, de csitt! anyámhoz”). Ez arra utal, hogy tervének sikere érdekében fogja vissza tettrekészségét.
6. Hamlet értelmes, vállalkozó szellemű herceg, aki hibátlanul és a legtökéletesebb módon akarja megoldani a maga elé tűzött feladatot. Nagy politikai tervei vannak: várja a kedvező pillanatot, hogy bosszúját végrehajtsa és nagybátyja helyett ő lépjen apja örökébe a trónon. Ezért nem hamarkodja el a dolgot.
Tökéletesen akarja végrehajtani a bosszút, úgy, hogy mindenki értse, miért tette, s ehhez a nyilvánosság előtt le kell lepleznie Claudius bűnösségét. Ez a darab során nem sikerül (Horatiónak kell majd az igazságot elmondania).
Tehát Hamlet végig az alkalomra várt, de az nem jött el. Nem az erő hiányzik belőle a bosszú végrehajtásához, hanem azért halogatja, mert fontos neki, hogy Claudius megölése tiszta ügy legyen. A végén azért szánja rá magát a nem tökéletesen végrehajtott bosszúra, mert haldoklik, és ha nem cselekszik, akkor dolgavégezetlen távozna az élők sorából.
Az ő szemében Claudius megölése igazságszolgáltatás és nem egy személyes sérelem megtorlása. Azt akarja, hogy mindenki tudjon nagybátyja bűnéről, mert ha nem derül ki az igazság, akkor becsületén folt esik a közvélemény szemében: „Horatio, mily sérelem marad, / Ha ez homályba vész, a nevemen!” Ezért kéri Horatiót a történtek elbeszélésére.
Ha Horatio nem mondaná el Hamlet történetét, akkor az emberek azt hihetnék, Hamlet valóban őrült volt, és tetteit úgy értelmezhetnék, hogy lerombolt egy virágzó királyságot, amely így az ellenség (a norvégok) kezére jutott. Ezért fontos Hamletnek, hogy Horatio legyen a tanúja, és mondjon el mindent úgy, ahogy történt: „Győzd meg felőlem és igaz ügyemről / A kétkedőket”.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
