Késleltetés: Hamlet Angliába indul, ez megint elhalasztja a tervezett leszámolást. Útközben találkozik a norvég Fortinbras 20 ezer fős seregével.
Rádöbben, hogy túl hosszú ideje halogatja a bosszút. Ezek a katonák egy darab földért (gyakorlatilag a semmiért) kockáztatják az életüket, míg ő, akinek apját meggyilkolták, anyját elcsábították, trónját elbitorolták, tétlenkedik („Hogy vádol engem minden alkalom, s ösztönzi lusta bosszúm! Mi az ember, ha drága idején vett fő java alvás, evés csak? Nem több, mint barom.”).
Két kísérője, Guildenstern és Rosenkrantz viszik Claudius parancsát az angol királynak Hamlet kivégzéséről (az angol király vazallusa Dániának, ezért engedelmességgel tartozik Claudiusnak).
Hamlet már régóta gyanakszik a két udvaroncra, árulóknak tartja őket. Egy éjjel kilopja csomagjukból és elolvassa a parancsot. Ír egy másik levelet Claudius nevében, melyben saját halála helyett a levélhozók kivégzését rendeli el, és kicseréli a két iratot. Így két kísérőjét küldi a halálba.
Végül nem jut el Angliába, mert két nap hajóút után kalózok támadják meg őket. Hamlet fogságba esik. A kalózok visszaviszik Dániába és váltságdíjat követelnek érte. Amikor megkapják, elengedik.
Eltelik több nap (esetleg pár hét) a 2. és a 3. egység között.
A 3. egység (IV. felvonás 5. színétől a darab végig) a tetőpont és a megoldás.
Tetőpont: a tragikus végkifejlet Ophelia megőrülésével kezdődik. A lány nem bírja feldolgozni, hogy apja meghalt, ráadásul szerelme ölte meg, aki megbolondult.
Hamlet visszatér angliai útjáról, Laertes visszatér Párizsból, hogy bosszút álljon apja haláláért. A királyt okolja, Claudius azonban meggyőzi, hogy nem ő a bűnös, hanem Hamlet, így a királyfi ellen fordítja a fiatalember dühét.
A leszámolást nem Hamlet kezdeményezi. Claudius csapdát állít számára. Laertest eszközként felhasználva megtervezi a párbajt a két ifjú között. Meghagyja, hogy Laertes mérgezett karddal vívjon, és Hamlet számára méreggel teli poharat is készítenek oda frissítőként.
Megjön Ophelia halálhíre, aki vízbe fulladt. A sírásók beszélgetéséből tudjuk meg, hogy igazából öngyilkos lett, csak az udvar balesetként tünteti fel, mert az egyház nem temeti el megszentelt földbe az öngyilkosokat.
Az arra járó Hamlet látja, hogy a sírásók kidobálják a földből a koponyákat. Az egyik egy Yorick nevű udvari bolondé volt. Hamlet szerint az emberi nagyság hiábavaló: mindegy, hogy valaki Caesar volt vagy egy udvari bolond, ugyanarra a sorsra jut, csak csontok maradnak utána.
Megérkezik Ophelia koporsója, a gyászoló Laertes Hamletet vádolja húga megtébolyodásáért és haláláért. Összeverekszenek a lány sírja mellett. Hamlet mindenki előtt megvallja, hogy szerette Opheliát. A lány halála döntő lökést ad neki a bosszú végrehajtására.
Az ármányosan kitervelt vívómérkőzés előtt Hamlet megsejti a közelgő véget, megérinti valami a halál borzalmából, de bölcs, racionális elme lévén felülemelkedik balsejtelmén. Laertest megköveti, bocsánatot kér tőle Polonius és Ophelia halála miatt, egyiküknek se akart ártani.
A párviadal során az ellenfelek kölcsönösen sebet ejtenek egymáson. Közben véletlenül kicserélik a kardokat, így Laertes is meghal a saját mérgezett pengéje által. Tudja, hogy megérdemelte sorsát, saját ármányának lett áldozata. Haldoklása közben felfedi Hamletnek Claudius árulását, és kölcsönösen megbocsátanak egymásnak.
A Hamlet számára kikészített mérgezett frissítőt a királyné issza meg véletlenül, így ő is meghal.
A vívómérkőzés végén, Gertrud és Laertes halála után Hamlet végre leszúrja Claudiust a mérgezett karddal. Azonban már neki magának is csak percei vannak hátra, mert a mérgezett penge őt is átjárta.
Megoldás: Hamlet kényszerhelyzetben végrehajtja bosszúfeladatát, megöli a királyt, de ő maga is meghal. Halála azonban nem hiábavaló, mert Dánia megszabadul a trónbitorlótól, és részben helyreáll az erkölcsi világrend (csak részben, mert bár a gyilkos király meghal, a dán királyi udvar romlottsága ezzel nem szűnik meg).
Hiába öli meg Claudiust, Hamlet nem érzi, hogy elérte volna a célt, amit maga elé tűzött. A bosszút végrehajtotta, de a közvélemény szemében ez nem igazságszolgáltatás volt, mert nem tudnak Claudius bűntettéről.
A haldokló Hamlet ezen már nem tud segíteni, de reméli, hogy Horatio meg tudja győzni a kétkedőket, hogy igaz ügy érdekében áldozta fel az életét. Halála előtt megjósolja, hogy Fortinbras lesz Dánia következő uralkodója. A záró szituációban új korszak kezdődik új szereplőkkel.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
