A Naturam furca expellas nem szabályos szonett, ezért az irodalomtörténészek egy része csak a 20. század második felétől tekinti szonettnek. Lássuk, miben tér el a hagyományos szonettől!
- A szonettformának megfelelően 14 soros, de Arany másképp tagolja (a szonett eredetileg 2 négysoros és 2 háromsoros strófából áll: 4+4+3+3), nála egy nyolcsoros, egy négysoros és egy kétsoros versszak van.
Az első 8 sor és az utána következő 6 sor tipográfiailag elkülönül, mint a petrarcai szonettben az oktáva és a szextett, de Aranyé nem petrarcai szonett, hiszen nála a 6 soros egység 4+2 sorra van felbontva, így a vers végén inkább a shakespeare-i szonettforma érvényesül, mert abban van 2 soros zárlat.
- Sorai rövidebbek a szonettforma ötös-és hatodfeles jambusainál: 8, ritkábban 9 szótagosak (a petrarcai szonett sorai 10-11 szótagosak).
- Bár a verselése időmértékes (jambikus), az ütemhangsúlyos ritmus is belejátszik, néhol akár felező nyolcas is lehetne. Arany tehát el is „ritmustalanítja” a szonettet.
- Rímszerkezete is szabálytalan: abbaccdd eeff gg. Az első 4 sor a petrarcai szonettre emlékeztet (amelynek rímszerkezete: abba abba cde cde), utána viszont csupa páros rím jön, amitől valósággal „zörög” a vers. Tartalmilag viszont az utolsó két sor különül el, mint a shakespeare-i angol szonettben (a shakespeare-i szonett rímszerkezete: abab cdcd efef gg).
A Naturam furca expellas tehát szabálytalan szonettformában íródott. Úgy tűnik, Arany a petrarcai és a shakespeare-i szonett rímszerkezetét és versszakfelosztását ötvözte egymással, s ezzel formai szempontból nagy összevisszaságot teremtett.
A szonettnek van egy olyan szabálya is, hogy a 2 háromsoros strófa utaljon vissza a 2 négysoros versszakra. Aranynál a 4+2 soros egység logikai ellentétet képez a 8 soros egységgel: a gyerekkori tökharangot szembeállítja a felnőttkori valódi haranggal (habár az utolsó 2 sor a hangtalanság kiemelésével ezt az ellentétet párhuzammá értelmezi át).
A vers központi motívuma a harangkongatás. A harang a költészet jelképe, méghozzá régóta ismert költészettoposz a magyar irodalomban (már Balassi is használta).
A harangot a vers akusztikusan és vizuálisan is leképezi. Figyeljük meg, hogy a költő gyakran él az „ng” szókapcsolattal: a hang, harang, kong szavak ritmikusan ismétlődnek. Ezáltal a vers maga is felidézi a kongatást, a kongást, azaz a harangszót.
A mű akusztikai jellegét tehát a harangkongás adná, csakhogy a tartalom ennek ellentmond, hiszen a versbeli harang néma. Tehát ellentét feszül a forma és a tartalom között: míg a szonettforma hangsúlyozza az akusztikát, a dallamot, addig maga a szöveg tartalmilag nemcsak a zeneiségről, hanem magáról a hangról is lemond.
Arany felhívja a figyelmet a vers vizuális jellegére is azzal, hogy mindig felezi a sorok számát: 8+4+2 sor. A versszakok csökkenő terjedelme a fokozatos elhallgatás képi megfelelőjét adja, s ennek a folyamatnak a vége a teljes némaság lesz.
Ez összhangban van a vers mondanivalójával, hiszen a szöveg tartalmilag azt emeli ki, hogy Arany költészetének meghatározó vonása a hangtalanság.
A Naturam furca expellas tehát egy sajátos, az elhallgatást kimondó ars poetica, amelyben egy hangutánzó szó, a „kongat” válik a hangtalanság jelképévé, és mindez egy olyan versforma használatával történik (szonett), amely a zeneiséget, az akusztikát helyezi előtérbe!
Ez a paradoxon nem újdonság Aranynál, hiszen már a Letészem a lantot írásakor is arról írt verset, hogy nem ír verset. A Naturam furca expellas is olyan vers, amely önmaga elhallgatására utal.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
