F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (elemzés)

Értelmezés: A romantika korában fontos volt a zseni, az átlagból kiemelkedő, „emberfeletti ember”, akit valóságos kultusz övezett. A késő romantika idején született meg az a gondolat, hogy az ilyen rendkívüli emberek segítségével halad előre a világ, ezért ők olyan dolgokat is megtehetnek, amiket az átlagemberek nem. A nagy ember, a zseni figyelmen kívül hagyhatja a társadalmi normákat, megszegheti az erkölcsi szabályokat.

A regény főhőse, Raszkolnyikov ennek a gondolatnak a megszállottja. Tette nem közönséges rablógyilkosság: a bűnt „ideológiai”, „elméleti” okokból kifolyólag követi el. Tesztelni akarja önmagát, hogy ő is ezek közé a rendkívüli emberek közé tartozik-e.

A nagy kérdés, amire választ akar kapni: tud-e embert ölni lelkiismeret-furdalás nélkül? Ha lelkiismerete elbírja a gyilkosság súlyát, akkor ő is sokra hivatott, rendkívüli ember, ugyanis a lelkiismeret gyengesége az átlagemberek ismérve.

Tehát gondolati úton és erkölcsileg igazolja magát önmaga előtt, hiszen miután kielemezte és megfontolta, úgy döntött, hogy amit el akar követni, az nem bűn.

Elméletét akkor ismerjük meg, amikor a vizsgálóbírónak elmagyarázza. Két csoportra osztja az embereket: közönségesekre és nem közönségesekre. Előbbi fenntartja és sokasítja az emberiséget, utóbbi mozgatja és viszi a cél felé. Mindkét embertípusnak egyformán joga van a léthez.

A közönséges ember az alsóbbrendű ember, akinek nincs joga megszegni a törvényt. Az a dolga, hogy engedelmeskedjen, és természete szerint is rendszerető, szívesen fogad szót. Szerepe az, hogy szaporodjon és önmagához hasonlókat hozzon létre.

A nem közönséges ember az igazi ember, akinek van tehetsége ahhoz, hogy valami újat mondjon, azaz van egy megvalósítandó eszméje, amely az egész emberiség javát szolgálja. Célja lerombolni a fennálló rendet és valami jobbat létrehozni. Természete szerint kisebb-nagyobb mértékben törvényszegő, hiszen másként nem tudna kimozdulni a rendes kerékvágásból. Megszegi az aktuális törvényeket és új törvényt alkot helyettük. Ebben az értelemben hajlamos a rombolásra.

Az elmélet a Napóleon-mítoszból táplálkozik. A nem közönséges emberek az emberiség jótevői, előrevivői, az ún. „nagy emberek”, olyanok, mint pl. Lükurgosz (spártai törvényhozó), Szolón (athéni államférfi), Mohamed (arab próféta, a mohamedán vallás megalapítója), Napóleon (francia hadvezér, császár).

A közönséges emberek persze harcolnak a nem közönségesek ellen, mert ők azzal töltik be a hivatásukat, ha konzervatívak és üldözik az újítókat. Későbbi nemzedékeik azonban felmagasztalják azokat, akiket ők kivégeznek.

A nem közönséges embernek viszont az a célja, hogy az emberiség számára üdvös eszmét megvalósítsa. Ennek érdekében akár a vérontástól sem riad vissza. Raszkolnyikov szerint az emberiség legnagyobb jótevői félelmetes vérontók voltak.

A nem közönségeseknek ugyanis nemcsak joguk, hanem kötelességük is legyőzni bármilyen akadályt, amely az útjukban áll. Ha más módon nem tudják elérni a nagy célt, akkor akár meg is gyilkolhatják azokat az embereket, akik akadályozzák őket.

Ha pl. Kepler vagy Newton a felfedezését csak egy tucatnyi ember halála árán ismertethette volna meg a világgal, akkor Keplernek vagy Newtonnak kötelessége lett volna eltenni láb alól azokat az embereket, akik meg akarták akadályozni azt, hogy felfedezésük az emberiség közkincse lehessen.

Raszkolnyikov elméletének ez a sarokpontja, a nem közönségesek bűnhöz való joga. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit joguk lenne megölni, aki szembejön velük az utcán. Ám ha eszméjük az egész emberiség számára üdvös és más módon nem tudják megvalósítani, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül átléphetnek „bizonyos akadályokon”. Azaz a lelkiismeretükre van bízva, hogy vállalják-e a vérontást. Ebben az értelemben van joguk a bűnhöz, amit lelkiismeret-furdalás nélkül követnek el.

A közönségesek persze nem ismerik el ezt a jogot, és felakasztják azokat a nem közönségeseket, akik bűnt követtek el. Persze nem mindegyiket, némelyik még életében diadalmaskodik és ő akasztatja fel azokat, akik az útjába állnak.

Raszkolnyikov elmélete a regény során a legkülönbözőbb emberekkel, jelenségekkel, élményekkel kerül kapcsolatba, és ezek mind próbára teszik. Némelyek igazolják, mások cáfolják.

Porfirij, a vizsgálóbíró ellenérvekkel cáfolja Raszkolnyikov elméletét. Kérdésekkel mutat rá az elmélet hibáira, például: hogy lehet megkülönböztetni a rendkívülieket a közönségesektől? Mi van, ha valaki a rendkívüliek fajtájához tartozónak hiszi magát, de téved? Porfirij feltételezi, hogy Raszkolnyikov a cikk írása idején önmagát is a rendkívüli emberek közé sorolta.

Ezzel szemben Raszkolnyikov elméletét igazolja az az epizód, amikor a főhős véletlenül kihallgatja egy diák és egy katonatiszt beszélgetését egy vendéglőben, és pont arról beszélnek, amin ő már régóta gondolkozik. A diák felveti, hogy ha valaki megölné és kirabolná az uzsorás vénasszonyt, Aljona Ivanovnát, mennyi jót lehetne tenni a pénzével. Ezzel Raszkolnyikov titkos gondolatait mondja ki:

„… itt van egyfelől ez a hitvány, ostoba, jelentéktelen, komisz és nyavalyás vénasszony, senkinek semmi haszna belőle, sőt mindenkinek csak árt, maga se tudja, minek él, és holnap talán úgyis elpatkol… Másfelől itt a sok fiatal erő, ami elkallódik támogatás híján, ezrével vannak ilyenek mindenütt. Sok száz, sok ezer jó ügy, hasznos kezdeményezés, amit előrevihetnénk, megvalósíthatnánk a vénasszony pénzén… Öld meg a vénasszonyt, vedd el a pénzét, hogy aztán az egész emberiség javát, a közérdeket szolgáld vele!… Egy meghal, hogy aztán százan élhessenek helyette. Igazán egyszerű matematika! És mit jelent az egésznek a mérlegén egy ilyen hektikás, buta, komisz vénasszony élete? Annyit, mint a tetűé vagy a svábbogáré, sőt még annyit se, mert ez a vénasszony sokkal kártékonyabb, megmérgezi mások életét, gonosz.”

Raszkolnyikov úgy éli meg a véletlenül kihallgatott vitát, mintha az csakugyan útmutatás, „elrendelés” volna. Kétszeresen jót tesz az, aki megszabadítja a világot az élősködőktől, és vagyonát az emberek javára használja fel.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!