F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (elemzés)

Raszkolnyikov saját tapasztalatai is megerősítik, igazolják elméletének helyességét:

• a gyilkosság előtti napokban megismerkedik Marmeladovval, aki mesél a lányáról, Szonyáról, aki „feláldozta” magát tüdőbeteg mostohaanyja és három éhező mostohatestvére érdekében (azért lett prostituált, hogy nekik legyen mit enniük).
• másnap levelet kap anyjától, aki megírja neki, hogy húga, Dunya szerelem nélkül készül házasságot kötni egy bizonyos Luzsin úrral, mert így akarja biztosítani Raszkolnyikov előmenetelét (Luzsin ügyvédi irodát fog nyitni, ahova Raszkolnyikov mint jogot tanult ember betársulhatna).

Tehát Szonya letért, Dunya pedig letérni készül a helyes útról. Csak az a különbség, hogy míg Szonyának nincs más választása, addig Dunya esetében ez döntés kérdése.

Raszkolnyikov Szonyát felmenti, hiszen tettét az önzetlenség és a szeretet motiválta, és végtelen szenvedést vállalt magára azzal, hogy prostituált lett (ezért borul le a főhős az utcalány előtt és csókolja meg a lábát).

Dunyát viszont elítéli, mert szerinte a Luzsinnal való házassággal ugyanarra az útra lépne, mint Szonya, csak sokkal rosszabb indítékból. Dunya az anyagi jólétért adná el magát, míg Szonya az éhhaláltól akarja megóvni önmagát és szeretteit.

Persze, Dunya sem önmagáért teszi, nem önmaga számára vágyik jólétre, valójában ő is áldozatot akar hozni, de Raszkolnyikov felháborodva utasítja vissza, hogy Dunya őérte hozzon áldozatot. Biztos benne, hogy később megbánná („tudja-e kegyed, Dunyecska, hogy a Szonyák sorsa semmivel se rosszabb a Luzsinnék sorsánál?”).

Később Szonya is, Dunya is megjelenik a regényben. Mindkettejük életfelfogása beépül Raszkolnyikov belső monológjaiba, mindkettejükkel vitát folytat.

Tehát Raszkolnyikov elmélete különböző egyéni tudatok között folyó harc formájában világosodik meg az olvasó előtt. Így mindig más és más oldalát ismerjük meg, szembeállítva a tőle eltérő életfelfogásokkal. Így az eszme elveszíti elvontságát, teoretikus zártságát.

Raszkolnyikov elméletének hibás voltát végül az élet bizonyítja be. Lehet egy elmélet kitűnő, de attól még a gyakorlatban nem biztos, hogy működik. Mert léteznek véletlenek, amelyek közbeszólnak:

• Raszkolnyikov nem számol a kényszerűen bekövetkező második gyilkossággal: Lizavetát is meg kell ölnie, akinek a halálát nem lehet azzal igazolni, hogy úgyis kártékony volt.
• a gyilkossággal egy ártatlan embert gyanúsítanak (Mikolkát, a szobafestőt), aki a sok kínlódásnak azzal vet véget, hogy beismerő vallomást tesz
• Raszkolnyikov nem számol saját lelkiismeret-furdalásával sem, amely beteggé teszi.

Amikor elájul és napokig eszméletlenül fekszik, a bűnösség tudata roppantja össze. Lázálmában is folyton a gyilkosságról beszél (csak épp barátja, Razumihin és orvosa, Zoszimov nem értenek semmit az összefüggéstelen mondatokból).

Betegségéből felépül, de a dolog továbbra is nyomja a lelkét. A kísérlet nem sikerült, hiszen csak egy véletlen folytán menekült meg, tehát nem tartozik a rendkívüliek közé. Ha viszont a közönségesek fajtájához tartozik, akkor nem volt joga megszegni az erkölcsi törvényeket.

Szóval csalódik önmagában. Csak ölni tudott, még a rabláshoz sem ért: Razumihin és Zoszimov vitájából megtudja, hogy a tettes csak 15-20 rubel értékű holmit vitt el, pedig volt a komódfiókban vagy 1500 rubel készpénz. Ráadásul ő azt is tudja, hogy még azt a keveset sem használta föl, amit elrabolt (hanem eldugta egy udvarban egy kő alá).

Raszkolnyikov felépülése után pár napig hátborzongató macska-egér játék bontakozik ki közte és Porfirij között. A vizsgálóbíró arra alapozza gyanúját, hogy Raszkolnyikov elájult a rendőrségen (amikor lakbér-tartozása miatt berendelték) és mikor hazakerült, napokig feküdt eszméletét vesztve. Raszkolnyikov cikkében ugyanis van egy gondolat, miszerint a bűncselekmények végrehajtását mindig valamilyen beteges folyamat kíséri.

De Raszkolnyikov ettől függetlenül is gyanúsan viselkedik (felkeresi a gyilkosság színhelyét, érdeklődik a vértócsáról, elmondja Zamjotovnak, hogy ő mit csinálna a rabolt tárgyakkal, ha ő lenne a gyilkos stb.), ami újabb meg újabb pszichológiai érveket ad a nyomozóknak.

Ő maga sem tudja, mi készteti rá, hogy folyton a rendőrség körül sündörögjön. Akkor még nem ismerték a tudatalatti működését, de Raszkolnyikovot a tudattalanja sodorja abba az irányba és kényszeríti arra, hogy megszabaduljon a titkától és a bűntudattól. Addig fojtogatja ez a nyomasztó érzés, míg fel nem adja magát.

Nehezen tud uralkodni a dühén, indulatain: gyakran elsápad és ingerült, amikor Porfirij „baráti” beszélgetést folytat vele. A vizsgálóbíró átlát rajta, de nincsenek kézzelfogható bizonyítékai, csak pszichológiai érvek, amelyek nem állnának meg a tárgyaláson. Ezért beismerő vallomást akar kicsikarni Raszkolnyikovból. Biztos benne, hogy a diák előbb-utóbb feladja magát.

Raszkolnyikov valóban foglalkozik ezzel a gondolattal, és furcsa viselkedésével is azt kockáztatja, hogy leleplezik (úgy viselkedik, mintha kifejezetten azt akarná, hogy leleplezzék). De vissza-visszatérő kísértést jelent számára az öngyilkosság is.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!