A szív segédigéi: a posztmodern próza jelentős alkotása, melyben Esterházy felszámolja az írás hagyományosan folyamatos rendjét, de módosítja az elbeszélő művekkel és a könyv megjelenési formájával kapcsolatos előfeltevéseinket is.
A szív segédigéi nem csupán másfajta olvasást kíván, de másfajta olvasói magatartást is. Nem lehet úgy befogadni, mint a klasszikus vagy későmodern műveket. Itt az olvasó magára marad a szöveggel, melyben számos ismeretlen vagy bizonytalan forrású idézettel találkozik, s ezeket nem hagyhatja figyelmen kívül, mert erősen kötődnek a könyv főszövegéhez.
Keletkezése: az írónak meghalt az édesanyja, neki állít emléket. A regény a szülő elvesztése fölött érzett fájdalomról szól.
Előzmények: a gyász fájdalma, a fájdalom kifejezésének nehézsége jelenik meg Arany János Juliska emlékezete c. töredékes versében, melyet lánya halála ihletett. A költő versbe akarta foglalni az érzéseit, de a versből csak négy sor készült el. A csonka mű végére egysoros jegyzetet írt: „Nagyon fáj! Nem megy!”
A gyász mint érzés súlyossága miatt a fájdalom puszta kimondása is nehéz, ezt tematizálja A szív segédigéi is. A mű tárgyához való viszonyulás problémája, amit Arany János egyetlen sor jegyzetben közölt, Esterházynál központi témává válik.
Műfaj: regény.
Téma: a halál és a gyász áll a mű középpontjában (a fiú apjával és testvéreivel gyászfolyamaton megy keresztül az édesanya halála miatt). Fontos szerepet kap az elbeszélőnek a mű témájához való viszonya is. Sőt, magának a műnek is bonyolult a viszonya saját témájával, a halállal.
Stílus: posztmodern.
Helye az író életművében: Esterházyt nagy „apa-könyv” íróként tartják számon, mert apját mint irodalmi témát számos alkalommal feldolgozta műveiben (leghíresebb apa-könyve a 2000-ben megjelent Harmonia Caelestis). A szív segédigéi is a szülő-témakörbe tartozik, de ez egy „anya-könyv”, melyben az író édesanyjának halála szolgált irodalmi alapanyagként.
Ugyanakkor Esterházy így vallott művéről: „Én például, furcsa módon, A szív segédigéit… olyannak tartom, ahol nem vagyok része a képnek.” Ez a kijelentés szöges ellentéte annak, amit az olvasó a mű olvasásakor képzel, azaz hogy:
- személyes élményből fakad a mű
- az elbeszélő és az író személye egy és ugyanaz
- a regény olyan, mintha a gyászmunka folyamatát rögzítené – önváddal, a halottat káromló képekkel, már-már blaszfémikus felkiáltásokkal
Az olvasó elképzelése jogos, ugyanakkor az írói állítás is jogos, és arra vonatkozik, hogy a mű elsősorban nem az ő gyászáról vagy az édesanyja haláláról szól, hanem általában a halálról, illetve a halál kifejezésének lehetetlenségéről. Tehát A szív segédigéi nem az anya könyve, nem is a fiú könyve, hanem saját témájának, a halálnak a könyve.
Hasonló művek, intertextuális kapcsolat: Esterházy prózája mindig nagy számban tartalmaz idézeteket más szövegekből. Ezek olykor jelöltek (megmondja, honnan származik), máskor jelöletlenek.
Az idézetek amolyan betétszövegek, amelyek idegen testként ékelődnek a szövegbe, ugyanakkor hasonulnak is a szöveghez. Számos gondolati, tartalmi, érzelmi, nézőpontbeli jelentést adnak hozzá a műhöz, és kapcsolatot tartanak a forrásművel, amelyből származnak, párbeszédet teremtenek a művek között.
Maga a szerző a következőképpen vallott a vendégszövegekről: „Most egyfelől igaz, hogy ezek hasonulnak a szöveghez… (…) Másfelől azonban mégiscsak idegen marad. Következésképpen valami billegés támad a szövegben. No most ez a billegés vagy remegés, nagyon fontos. (…) Az, aki soha semmit nem vesz észre, az ebből a remegésből sem vesz észre semmit – ami nekem fontos volna, vagy ami nekem egyedül fontos ebben az egészben.”
A szív segédigéi kb. 40%-át teszik ki az idézetek, és kitüntetett helyet foglalnak el benne (az oldalak alján, nagybetűvel szedve szerepelnek). Ezek az intertextuális szöveg-emlékek a múlt rekvizítumaiként az elmúlás, a gyász jeleiként funkcionálnak. Hol párhuzamban állnak a főszöveggel, hol feszültség keletkezik a kettő között.
A jelöletlen idézetek szándékosan anonimek, a szövegük mintegy „játszik” a főszöveggel, de az idézetekben meglevő irányok nem teljesen ugyanazok, mint a főszövegben levő irányok. Ezt Esterházy nyilatkozta az idézetekről: „Az abban meglévõ irányok, melyek ugyan kiszabadítva a környezetbõl csak úgy-ahogy mûködnek – azok az irányok azért nem egészen ugyanazok, mint a szövegben meglévõ irányok. Tehát valami feszültség támad.”
Az idézetek, melyek stílusban és tartalmilag is sokfélék, és olykor „elárulják magukat”, vagy az olvasó a parafrazeálás ellenére is felismeri őket, a főszöveggel együtt nehezen megfejthető rendszerré állnak össze. Ez a bonyolult viszonyrendszer a halál mint téma megírása apropóján bomlik ki.
Az intratextuális utalásháló miatt a teljes szöveg szinte végtelen számú ellentétpárt jelenít meg, így A szív segédigéi olyan, mint egy „irodalmi mauzóleum”, hiszen jópár szövegtestet rejt magában.
A legfontosabb intertextuális kapcsolat Peter Handke Vágy nélkül, boldogtalan c. elbeszélésével jön létre. Egyéb vendégszövegek mellett ugyanis a Handke-idézetek adják A szív segédigéi szerkezetének vázát, lényegében a Handke-idézetek „közeit” tölti ki Esterházy a saját szövegeivel.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
