Fontos továbbá az egyetlen fekete lap (a gyászoldal) szerepe is, amely a Pál apostol szeretethimnuszának fordítottját tartalmazza. Ez a parafrázis a halál megérthetetlenségére utal. Azt érzékelteti, hogy a veszteség feldolgozhatatlan és kimondhatatlan. A gyászoló fiú tehetetlen haragot, gyűlöletet érez az anya halálakor (hasonlít József Attila Kései sirató c. versének érzelemvilágához).
A szülő elvesztése a szeretetlenség állapotát idézi elő, és ez a legrosszabb. De míg Szent Pálnál a szeretetlenség elkerülendő rossz állapot, addig Esterházynál elkerülhetetlen.
A fekete lap nemcsak azért fekete, mert a fekete a gyász színe, hanem a kétségbeesés mélységét is jelzi ez a szín. A lélek fekete lapja is, a lélek mélye is ilyen fekete, amikor valaki gyászol.
A fekete lap egyfajta válaszvonal is. A fekete laptól a könyv végéig az anya az elbeszélő, aki siratja a fiát: „Te haltál meg, és én nem vagyok.” Ez valami olyasmit jelenthet, hogy az anya halálával a fiú megszűnt fiúnak lenni, azaz többé már nem valakinek a gyereke. A fiú is meghalt mint valakinek a fia, a szülő halála után az ember nem gyereke többé senkinek.
A gyászolói szerepkör tehát felcserélődik anya és fia között: a fiú az anya nézőpontjából ábrázolja saját temetését, és az anya siratja őt. Mindketten gyászolnak (egymást gyászolják). Ez arra utal, hogy a halál által nemcsak az élő veszíti el a holtat, hanem a halott is elveszíti az élőt.
De nemcsak a gyászolói, hanem az elbeszélői szerepkör is felcserélhető kettejük között, ráadásul anélkül, hogy a nyelvhasználat megváltozna (nem más a nyelvezet, amikor az anya beszél). Ez a közös nyelvi világ meghittséget érzékeltet, ők ketten értik egymást.
Miért történik ez a szerepváltás? Lehetséges, hogy a fiú így akarja „életben tartani” az anyját: beszélteti, ezáltal élteti. Így próbálja enyhíteni a fájdalmát és elfogadni a halál tényét.
De más ok is elképzelhető. Szele Zsófia elemzése szerint a férfi elbeszélő egyszerűen azért bújik egy női szerep mögé, hogy kisírhassa magát (mert a társadalmi elvárás szerint a férfi nem sírhat). Nőként lehet gyenge és elesett, és megélheti a gyászt.
Másrészt a halálról is gondolkodik és arról, hogy mi van a halál után. Hol van most az édesanyja, mit csinál? Ezekhez a gondolatokhoz is szüksége van egy álarcra, ahogy a fájdalma megfogalmazásához is szüksége van idézetekre (mert nagyon nehéz saját szavakkal kifejezni a gyász okozta érzést).
A halál, a tragédia, a szomorúság, az élet nagy kérdéseinek megfogalmazását csak úgy tudja vállalni, hogy megválik maszkulin identitásától, és egy feminin identitás mögé rejtőzik. Így a lap tetején az anya, a lap alján (a nagybetűs részekben) pedig az idézetek próbálják kimondani a kimondhatatlant.
Petri Gábor és Tamás Bence Gáspár elemzése szerint viszont Esterházy az elbeszélőváltással / szerepváltással oldja meg azt a problémát, hogyan lehet a halott anyát írásban megörökíteni.
Az anyáról való megemlékezést az tette lehetetlenné, hogy a fiú a saját anya-képét akarta megírni, így az anya elkerülhetetlenül a fiához való viszonyában jelent meg. Ha az anya nem a fiához való viszonyában jelenik meg, akkor lehetségessé válik a halottról való megemlékezés, az anya megörökítése.
Azzal, hogy átadja az anyának a szót, az anya nézőpontja érvényesül, így az anya már nem a fiú szemével nézve, nem a fiú értelmezésében jelenik meg. Ezáltal megszabadítja az anyát az anyaság szerepétől, hiszen nőként is meg tud jelenni (a fiú szemével nézve csak anyaként). Így megjelenhet a szövegben az anyának a szépség („szeretnék szép lenni”) és a szabadság („elhatároztam, hogy szabadon fogok élni”) iránti vágya.
Üzenet: a halál kimondhatatlansága – mert a halál lényegében nemlét, hiány, az egykor létezőnek a tagadása. Ha a hiányérzet egy olyan létnek a hiányára vonatkozik, amelyből a mi létünk ered, konkrétan az édesanyánk létére, akkor az élet megszűnte százszorosan fáj. Az anya halálával a fiú sem fiú többé, de az anya tovább él a fiú tudatában, emlékeiben.
Fogadtatás: A szív segédigéi hazai kritikai fogadtatása vegyes volt. A mű szinte az összes európai nyelven megjelent.
Jelentősége: a posztmodern prózafordulat szempontjából meghatározó.
***
Felhasznált irodalom:
Iskolakultúra-cikk (2004) – Petri Gábor és Tamás Bence Gáspár elemzése
Szele Zsófia: „Megírt” tartomány. Esterházy Péter: A szív segédigéi
