Értelmezés: A szív segédigéi elemzésekor jelentős figyelmet igényel a nyelvi megformáltság és a szövegszerűség. Az idő múlása, a veszteség tapasztalata a műben elsősorban nyelvi problémaként van jelen.
A tipográfiailag másképp szedett főszöveg (felül) és az idézetekből, hivatkozásokból álló szövegsorozat (alul) között az olvasás során párbeszéd jöhet létre. Ez is jelzi, hogy a regénynek inkább a nyelvi megformáltsága, a kompozíciója a hangsúlyos, mint a „cselekménye” (ami amúgy sincs a szokványos értelemben véve).
Tehát elsősorban azt kell eldöntenünk, hogyan értelmezzük a regény tipográfiai megjelenését és szerkezetét.
A fekete keretbe foglalt főszöveg (önálló szöveg) és vendégszöveg (idézetek, hivatkozások) együttese egy egységként értelmezhető, a végtelen szöveguniverzumból kimetszett szeletnek fogható fel. De ha külön zárt egységnek tekintjük, az azt jelenti, hogy a regény nem olvasható egyetlen, folyamatos műként, hanem minden oldala külön darab. Egyszersmind lehet a szerzői önállóság kiépítésének jele.
Az értelmezés szempontjából fontos a szövegköztiség is. Az értelmezés ugyanis attól is függ, hogy az olvasó érzékeli-e az idegenséget, amelyet a vendégszövegek keltenek, azaz felismeri-e az idézeteket. Ehhez mozgósítania kell olvasói tapasztalatait.
Az idézetek (vendégszövegek) szerepe sokféle lehet:
- lehetnek az irodalmi-kulturális hagyományhoz kötődés megnyilvánulásai
- tiszteletadás eszközei
- irónia vagy paródia eszközei
Poétikailag nagy játékteret nyitnak, számtalan értelmezési lehetőséget rejtenek. A kérdés az, hogy az olvasó ráismer-e az idézetekre, amikor találkozik a mű világával, és be tud-e kapcsolódni a szövegek közti párbeszédbe.
Fontos kérdés az értelmezés során az elbeszélhetőség kérdése is, mert az író ezt a problémát a középpontba állítja. Erre utal többek között a regény vége felé levő Handke-idézet: „NEM IGAZ, HOGY SEGÍTETT RAJTAM AZ ÍRÁS. HETEKIG FOGLALKOZTAM A TÖRTÉNETTEL, DE KÖZBEN A TÖRTÉNET IS SZAKADATLANUL FOGLALKOZTATOTT.”
Peter Handke Vágy nélkül, boldogtalan c. elbeszéléséből származó idézetek sarkalatos helyet foglalnak el a mű epikai vonalán. A Handke-szövegek lényegében az Esterházy-mű „legnagyobb” mondatai, melyek az értelmezéshez elengedhetetlenül fontosak.
A szív segédigéi gyakorlatilag a Vágy nélkül, boldogtalant követi, sorvezetőnek használja, cselekménye ugyanazokból az elemekből épül fel.
Handke elbeszélésének és A szív segédigéinek alapszituációja ugyanaz: „két hete halt meg anyám”. Mindkét elbeszélő ugyanazzal a fájdalommal (a gyásszal) küzd, ráadásul mindketten írók, így mindkettejük gondolataiban felvetődik a halálról való írás és a halottról való megemlékezés problémája.
A halálról írni nehezebb, mint bármi más témáról, mert a gyászoló emberi szív szenvedése elcsépelt téma, és mert a halál megfoghatatlan, senkinek nincs róla tapasztalata, csak a holtaknak, egy élő csak az élők világából tud rálátni. Így a szerző kénytelen vagy önmagáról (saját érzéseiről) írni, vagy a halottról megemlékezni, mindkettő problematikus. (A halott anyjáról beszélni komoly felelősség, nem mindegy, mit mond róla.)
Handke főhőse a végén beismeri, hogy a mű megírása nem sikerült. Ez történik Esterházynál is: a szöveg végén, amikor „a történet írni akarná önmagát”, az egybefüggő szöveg felszakadozik, és rövid, pársoros bekezdésekre esik szét. Így igazolódik be a halálról való írás lehetetlensége, és ez a szétesett forma demonstrálja az írónak a témához való viszonyát is.
Az irodalmi mű számára lehetetlen kifejezni a halált, és az író nem tud adekvát módon viszonyulni ehhez a témához.
Ez a kudarc Handke és Esterházy művében is elkerülhetetlen. Esterházy hőse a Handke-idézetek mögé bújva fogalmazza meg azt, hogy a halálról írni lehetetlen (mindössze ennek megfogalmazása a célja).
A szív segédigéi végén Esterházy egy egész lapot szentel (a felső, kisbetűs főszövegben) a Handke-mű végéről származó idézeteknek, ez is aláhúzza a Vágy nélkül, boldogtalan fontosságát az érzelmezés szempontjából. A Handke-mű végén is a szöveg darabjaira esik szét, megmutatva a próbálkozás sikertelenségét, és ezeket Esterházy beemeli a saját szövegébe.
A vendégszövegek (idézetek) beágyazása és az elbeszélhetőség kérdésének középpontba állítása azzal a következménnyel jár, hogy az anya alakja összemosódik más nőalakokkal, amelyek az idézett alkotásokban szerepelnek. A Vágy nélkül, boldogtalan mellett ilyen mű pl. Camus Közöny c. regénye is.
Borges Az Alej c. novellájában pedig szerepel a Beatriz Elena Vitebro név, és Esterházynál a gyászoló fiú ezen a néven is nevezi az anyját. („Anyácskám, hallod, anyácskám, Beatriz, Beatriz Elena, Beatriz Elena Viterbo, Beazriz drágám, örökre elvesztett Beatrizom, én vagyok itt, én…”)
A Borges-novellában Beatriz a szerelme az elbeszélőnek, egy beteljesületlen vágy tárgya. (Az elvesztett kedves zongorán álló képe láttán szakadnak ki ilyen szavak az elbeszélőből.) Ez azt jelzi, hogy Esterházynál az anya nem valóságos, hanem fiktív személy, így az anya iránti fiúi szeretet és a szerelem motívuma egybemosódik.
Vagyis Esterházy regényében igazából nem szereplők (jellemek) vannak, hanem beszédformák. A beszélő minden kijelentése kapcsolódik egy másik, valaki más által már megtett kijelentéshez.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
