Szereplők, jellemek: a regényben megjelennek a századfordulós pesti világ tipikus alakjai: lezüllött írók, óbudai kispolgári lányok, gazdag polgárasszonyok, örömlányok, újságírók, kis színésznők, kupecek stb.
Azonban nincsen a hagyományos értelemben vett jellemábrázolás Krúdynál. A regény főszereplői afféle „ködalakok”, céltalan életű, a régmúltból visszamaradt figurák, akik a nosztalgia rabjai: nemigen élnek benne koruk társadalmában, a való világ idegen a számukra.
Rezeda Kázmér és Alvinczi Eduárd is több Krúdy-regény központi figurája (pl. Nagy kópé, Rezeda Kázmér szép élete, Valakit elvisz az ördög, A kékszalag hőse).
A vörös postakocsi nem minden szereplőjét viszi végig Krúdy ugyanolyan súllyal a regényen, pl. Szilvia szabályszerűen „elfogy” menet közben, és a nagynénje, Urbanovicsné is eltűnik (holott az elején azt hisszük, fontos szereplő lesz). Aki végig megmarad, az Klára. Rezeda Kázmér pedig, aki az elején még jelentéktelenebb, később előtérbe kerül.
Rezeda Kázmér: vidékről Pestre került hírlapíró, reménytelenül epekedő, de végül hoppon maradt széplélek. Ebben a regényben még ábrándos ifjú, a folytatásban (Őszi utazások a vörös postakocsin) már a negyvenes évei felé jár. Szindbád után a második olyan Krúdy-hős, aki az író alteregója. Ez egyfajta szerepjátszás persze.
Rezeda Kázmér Késmárkon töltötte az ifjúságát, de egy párbaj miatt el kellett jönnie onnan (diákként párbajozott egy lány miatt). Az Alföldre került, ott folytatta tanulmányait. Megismerkedett Bertával, egy állatorvos csinos, fiatal feleségével, aki megszerettette vele az irodalmat. Rezeda egy éjjel bemászik az asszony hálószobájába, és a férj rajtakapja, ezért innen is el kell menekülnie.
Budapestre megy és még egy évig levelezik Bertával. Próbál ismerkedni, de nőügyekben elég esetlen. Aztán összetalálkozik két fiatal színésznővel, és felélednek reményei a szerelemre.
Rezeda a legélőbb és legrokonszenvesebb figura a regényben, az ábrándos ifjúságot jelképezi. Már kora ifjúságában is regényes alak: életében van párbaj, boldogtalan szerelem, költői pálya iránti érdeklődés, egy érett asszony barátsága, nagy könyvélmények.
Nem tud megszabadulni az eszményi utáni vágytól, így egész élete egy kísérlet az élet és az ábrándok összeegyeztetésére.
Élete szakadatlan próbálkozások és kudarcok sorozata. Nincs semmilyen valóságos társadalmi státusza, és a társadalmi szerep hiánya kínzó hiányérzetet okoz neki.
A hírlapírói hivatást választja, de csak a sajtó perifériáján elhelyezkedő zuglapocskái vannak (A lámpás, A jó borkereskedő, Keresztények újságja stb.) Hivatásáról unottan és fölényes leereszkedéssel beszél, megveti Pestet, megveti az embereket, akikről ír, sőt, azokat is, akiknek ír. Ebben persze a szegénység és a sikertelenség magányossága is szerepet játszik.
Emellett Rezeda az irodalom elkötelezettje, ezért sem boldogulhat hírlapíróként. A kettő mint eszményi és profán hivatás szemben áll egymással.
Legalapvetőbb tulajdonsága az álmodozás, amire alkatánál fogva hajlamos. Úgy érzi, eszményei, ábrándjai nemesebbek, mint a körülötte zajló élet. Ezeket az ábrándokat élettel telve akarja visszakapni a valóságtól.
Ábrándjai persze a nőkkel, a szerelemmel kapcsolatosak. Márpedig Rezeda romantikus figura, akinek a kudarcok sem veszik el a kedvét a szerelemtől. Mindig újabb kalandokba bonyolódik, amelyek újabb kudarccal végződnek. A nagy kalandra vágyik, de sokáig csak elméletben foglalkozik a szerelemmel. A gyakorlatban felsült szerelmes, aki az élet helyett az álmodozást választja.
Gyámoltalan és kissé ügyefogyott, bús és koravén ifjú, aki ugyanakkor végletesen gyermeki is. Bár vágyakozik a világ összes nője után, visszariad az érzékiségtől (az udvarlás, a hódítás fontosabb számára, mint a szerelem beteljesülése). Hódításai során nem személyes varázsára épít, hanem könyvekben keres segítséget hódításaihoz (Byron, Puskin verseit olvassa).
Hírlapírói munkájával nem ér el semmit, ellenben megismeri a bűnök, a tévelygések, a hazugságok világát, a földi világot. Ekkor passzív, szenvedő magatartást vesz fel, és cinikus fölényességgel leplezi sérüléseit. Ösztönös ellenkezéssel dacol a pesti élet törvényeivel.
Ugyanakkor Rezeda legalább annyira az érzékiség, az érzéki lét rabja, mint amennyire az ábrándoké. Egész életében az érzékiség átszellemítésén fáradozik.
A szerelmi vágy azonban sokáig céltalanul, tárgyát nem találva él a lelkében. Ezt a védtelen, szenvedő állapotot iróniával ábrázolja Krúdy. Rezeda esendőségébe a szelíd tehetetlenség tragikomikuma vegyül.
Alvinczi Eduárd: rejtélyes, különc mágnás, dúsgazdag ember (a karakter Jókai Kárpáthy Jánosának és Mikszáth Pongrácz Istvánjának „rokona”).
Alvinczi Eduárd alakját Szemere Miklósról mintázta az író. (Szemere császári és királyi kamarás volt, az Osztrák-Magyar Monarchia párizsi, római és szentpétervári követségén dolgozott, majd országgyűlési képviselő lett. Mesés vagyonát kártyázással és szerencsés lóverseny-fogadásokkal is gyarapította.)
Alvinczi régi batárján, a vörös postakocsin járja az országot, hogy megmentse a magyar „középosztályt”. Amúgy jóképű, titokzatos, büszke férfi, aki régi családból származik.
Úgy tűnik fel Madame Louise estélyén, mintha egy francia kalandregényből előlépett hős, egy Monte Cristo grófja lenne, és úgy utazik vörös színű hintóján, mint egy angol lord.
Alakjának első jellemzése kissé elidegenítő hatást vált ki (mivel a leírás a gróf kinézetének különös, idegenszerű vonásait emeli ki):
„A szomszéd szobában télikabátban, kalapját kezében tartva, unott, fanyar tekintettel állott Alvinczi. Az arca tán még sárgább volt, mint máskor, és minden szakálla különálló volt. Elmehetett volna az ázsiai pusztákra madárijesztőnek, ahol Dzsalnak hívják az északi szelet. Mintha nagyon fázott volna, vagy messziről utazott volna fergeteges időben, és hideg csapkodta hátulról és oldalvást a gyékényes kocsit…”
Ez a leírás egy vendég főnemes idegenségének képzetét sugallja, és a nyugati (angol, francia) hatás mellett egyfajta egzotikus, misztikus keleti hatást is tartalmaz.
A társaságban a többiek a megszólítással („sire”) is kiemelik Alvinczi személyének fontosságát (a „sire” jelentése kb. „felséges úr”, és angol nyelvterületen az uralkodó megszólítása). Nagy figyelem övezi, de ő rácáfol a várakozásokra: nem ragadja magához a szót, csak rövid proszitot mond, aztán elhagyja a szobát, és a továbbiakban nem vesz részt a társalgásban.
Alvinczi tehát inkább külsejével, megjelenésével, gesztusaival tűnik ki, mint mondanivalójával, ugyanis semmi érdekeset nem mond.
A szerelem nem játszik döntő szerepet az életében. A nők csupán játékszenvedélyének tárgyaként érdeklik, éppúgy, mint a kártya vagy a lóverseny.
Eljegyzett egy kiskorú lányt, aki színésznőnek tanul, és Alvinczi támogatja anyagilag. Az a terve, hogy majd ha a lány nagykorú lesz, akkor feleségül veszi. Minden évben végigvezeti egy budai parkon menyasszonyi ruhában, hogy megünnepelje a jegyességet, de Rezeda szerint ez nem jelent semmit – házasság nem lesz a dologból sohasem.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
