Időszerkezet: abszurd.
Az idő fontos a mű jelentésének formálásában. A szereplők nem „kizökkent időben” élnek, mint Hamlet, amely helyretolható a hős által, és nem is létértelmező álompillanatokban, mint Madách Ádámja. Vladimir és Estragon, Pozzo és Lucky ideje a „megrekedt idő” – nincs folyamat, nincs valamilyen irányba haladó mozgás.
A szereplőket semmi nem motiválja cselekvésre, nincsenek olyan múltbeli indítékaik, amelyek elindíthatnának egy eseménysort. Nincs céljuk sem, amely megvalósítható lenne valamilyen cselekvés által. És mivel nincsenek tettek, nincs a cselekvések nyomán létrejövő eredmény sem.
Nincs múlt és nincs jövő, csak állandó, önmagát ismétlő jelen idő van. Ezt az időtapasztalatot fejezi ki:
- a második felvonás elején az önmagába visszaforduló „kutyadal”
- a cirkuszi bohóctréfát idéző „három kalap két fejre” adogatásjáték
- az első felvonás végén Estragon is megfogalmazza: „Minden elölről kezdődik.”
- a két felvonás szerkezeti és tartalmi egymásra játszatása (pl. az 1. felvonás elején Estragon van a színen és Vladimir érkezik, a másodikban fordított a helyzet; mindkettőben megjelenik Pozzo és Lucky; a felvonások végén a fiú Godot üzenetét hozza; a két felvonás zárszavai és szerzői utasításai is megegyeznek)
- a dialógusok tartalmának ismétlődése (pl. visszatérő beszélgetések az öngyilkosságról vagy a szükségszerű helyben maradásról, pl. Estragon: „Menjünk innét!” Vladimir: „Nem mehetünk.” Estragon: „Miért nem?” Vladimir: „Godot-ra várunk.” Estragon: „Persze, persze.”)
A megrekedt idő – az állandó, önmagát ismétlő jelen – elbizonytalanítja az emlékezetet, ugyanis kiiktat minden oksági elrendezettséget az ember életéből. Ezért Vladimir, de különösen Estragon állandóan elfelejti, hogy mit akart mondani vagy mit mondott az előbb. Elfelejtik, hogy mit csináltak tegnap, hogy miért nem mehetnek végre el, hogy mit akartak kérdezni a másiktól. (Vladimir: „Mit is akartál tudni?” Estragon: „Már nem emlékszem.”) Még azt is elfelejtik, hogy hogy hívják azt, akit várnak. (Estragon: „Godot-nak hívják?” Vladimir: „Azt hiszem.”)
Godot követe is mindig „először van itt”, mert elfelejtik, hogy már volt itt. És azért felejtik el, mert nincs értékes, értelmes múlt, amire emlékezni lehetne. Estragon ezt – a szerzői utasítás szerint hirtelen dühvel – így fogalmazza meg: „Hogy ismerős-e! Mi legyen ismerős? Ebben a sivárságban töltöttem az egész kurva életet. Ki figyel ilyenkor az árnyalatokra.”
Ezt a megrekedt időt a szereplők várakozással töltik ki. De az is lehet, hogy fordítva van: éppen a várakozás miatt rekedt meg az idő, a várakozás merevíti az időt örökös jelenné.
Ez egy abszurd időszerkezet.
Ábrázolásmód: abszurd. Össze nem illő képek jelennek meg. Beckett a hiábavalóságot, az emberi cselekvés képtelenségét mutatja be.
Kifejezőeszközök:
- ismétlés – minden ismétlődik a darabban, pl. a 2. felvonás elején elhangzó dalocska („Egy kutya a konyhában…”).
- párhuzamok
- dialógusok – Beckett virtuóz módon megírt dialógusokkal figurázza ki a társasági érintkezésnek azt az ürességét, amely sok ember mindennapi életének a jelentős részét tölti ki
- monológok – pl. Pozzo éjszakamonológja stílusbravúrokkal profanizálja a természeti szépet (a reggel elveszett fényeiről, a soron következő éjszaka rettenetéről beszél). Lucky félelmetesen kusza gondolkodásmonológja a meggyötört ember tébolyult kitörése valami fájdalmasan szép líra felé (előadásában a vallás, a sport és a tudomány fogalmai keverednek).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 5. oldalra!
