Értelmezés: a mű nem meghatározott térben és időben játszódik, és nincs igazi konfliktus a drámában. Beckett egyetlen színpadi metafora kibontásával olyan létállapotot jelenít meg, amelynek mögöttes területe az emberiség addigi története, mítoszvilága, kultúrája, filozófiája és művészete.
A darab jelentése végtelenül gazdag. Minden szó, minden jelző, minden mondat, minden kép többszörös és többszörösen áttételes értelemmel bír.
A történet során semmi nem változik, minden ismétlődik. A darab végén a helyzet ugyanaz, mint az elején, csak „sűrűbb” – minden mozzanat kellő megvilágítást kapott már. A első felvonás minden reményét szétfoszlatta a második.
A szereplők allegorikus alakok. A jellemet a tettek és a szóbeli megnyilatkozások fejezik ki, de Beckettnél ezek abszurdak. A szereplők minden tette és minden megszólalása önmagában elképzelhető a való életben is, de ha a dialógusokat egymásra vonatkoztatjuk, akkor nyilvánvalóvá válik abszurditásuk. Az általuk mondott szövegek jelentése is folytonosan elbizonytalanodik, visszavonódik.
Mindebből az következik, hogy Vladimir és Estragon drámai értelemben nem jellemek, nem karakterek. Pozzoval és Luckyval együtt allegorikus alakok, képmások – a megrekedt időben élő és tétlenül várakozó, szorongó, elidegenedett emberek képmásai.
Vladimir és Estragon a megválthatatlan emberi fajt képviselik „Ebben a pillanatban ezen a helyen az emberiség mi vagyunk” – mondja Vladimir. Ugyanez a másik párra is igaz. Amikor ez elesett Pozzo az Ábel és a Káin névre is hallgat, Estragon megjegyzi: „Ebben az egész emberiség benne van.”
Beckett állandó témája ebben a művében is megjelenik: a bűnös ember szenvedése és a megváltás keresése. A szereplők valamilyen bűn súlyát hordják magukban, amit csak sejteni lehet. Vladimir és Estragon legfőbb bűne talán a közöny, amelynek büntetése az életfogytig tartó vegetáció. Pozzo és Lucky legfőbb bűne a birtoklási vágy, a másik ember kisajátítása (Pozzo birtokolja Luckyt).
Vladimirt izgatja a megváltás kérdése. A darab elején azt magyarázza Estragonnak, hogy a Bibliában szereplő evangéliumok közül csak egyben van benne, hogy a Krisztussal együtt keresztre feszített két lator közül az egyik üdvözült. Vagyis a négy evangélista közül csak egy tud a lator megmeneküléséről – ami azt jelenti, hogy a megváltás valószínűsége nem valami nagy, de azért van némi remény.
A megváltás érdekében bűnbánatot akarnak tartani, de felmerül bennük az öngyilkosság útján történő megváltódás lehetősége is – ha megölik magukat, akkor megszabadulnak a tétlen várakozástól. („Akkor még voltunk valakik” – mondja Vladimir, amikor arról beszél, hogy 1900 körül kellett volna leugraniuk az Eiffel-toronyról.)
Az öngyilkosság gondolata állandóan foglalkoztatja a szereplőket. Készen állnak rá, hogy felkössék magukat, de ez nem sikerül – egyszer nincs kötelük, aztán meg a kötél elszakad. Nem halhatnak meg, hiszen ők képviselik az emberiséget a darabban.
Beckettnél felvetődnek az élet nagy kérdései, de kis és közhelyszerű helyzetek formájában – a darab ettől groteszk jelleget nyer.
Cselekmény szintjén gyakorlatilag nem történik semmi a darabban – csak várakozás. A szereplők várakozás közben üres fecsegéssel vagy jelentéktelen, fölösleges cselekedetekkel töltik ki az időt.
Beszédtémáik:
- Godot-hoz való viszonyuk
- a két lator
- Estragon megveretése
- az idő változása
- az út menti fa
- öltözékük (egyszer a cipő körül támadnak bonyodalmak, másszor kalapokat cserélgetnek)
Tetteik és mozgásuk mind felületes és jelentéktelen. Vladimir és Estragon cselekvései nagyjából kimerülnek a répaevésben, a cipőfelhúzásban, a fecsegésben, esetleg a vizelésben. Valójában cselekvésképtelenek (maga a várakozás nem tekinthető cselekvésnek: „Igen, igen, de várás közben mit csináljunk?” – mondja Vladimir).
A változatlanság az őrületbe kergeti már őket. „Semmi sem történik, senki sem jön, senki sem megy el – borzalmas” – kiált fel egy alkalommal Estragon.
Minden igyekezetük arra irányul, hogy szavaikkal, tetteikkel valamilyen űrt betöltsenek. „Milyen gyorsan múlik az idő, ha az ember jól szórakozik!” – állapítja meg Vladimir. Ez a szórakozás azonban csak időtöltés valami más helyett.
Így az emberi lét lényegévé a várakozás lesz. Akik Godot-ra várnak, élik életüket, ám ez az élet csak vegetálás – esznek, szórakoznak, lehúzzák a cipőjüket, felhúzzák a cipőjüket, emlékeznek, beszélgetnek.
Mindig ugyanaz történik velük – a két felvonásnak ugyanaz a cselekménye, vagy inkább cselekménytelensége (a 2. felvonás csaknem megegyezik az elsővel, és mindkettő ugyanazokba a zárszavakba torkollik).
A dráma cselekménytelen epizódjai szimbolikusak:
- az élet eseménytelenségét jelzik
- a sors iróniáját jelzik – a két cipő közül csak az egyik megy fel Estragon lábára, ahogy a két lator közül is csak az egyik üdvözült
A szereplők nem tudnak változtatni eseménytelen életükön, mert jobbára csak lényegtelen dolgokban van választási lehetőségük. Például eldönthetik, hogy fehérrépát vagy sárgarépát egyenek.
Annak a kevés, jelentéktelen dolognak, ami történik, aránytalanul nagy jelentőséget tulajdonítanak.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
