2. alá-és fölérendeltségi viszonyban állnak, szerepük felcserélődhet:
Pozzo (úr; sorsa: megvakul – eltévedésre utal): kegyetlenül bánik szolgájával, Luckyval. Köpenyében és poggyászában a civilizáció, a jólét és kényelem áldásai vannak fölhalmozva (szék, kosár, bor, csirke, pipa, óra, parfümszóró). Viselkedése – a szerzői utasítás szerint – harsány, magabiztos. Cselekvései szertartásosak. Alakja az emberi lét anyagi és társadalmi szférájához kötődik.
Idős ember lehet, hiszen kb. hatvan éve szerzett be egy knokkot. A 2. felvonásban megvakul, de nem tudjuk meg, hogy hogyan. Vaksága elesetté teszi és Luckyra kell hagyatkoznia, aki viszont megnémul. Érzékszerveik hiányossága jelzi, hogy kiegészítik egymást, és kihangsúlyozza egymásra utaltságukat is.
Elválaszthatatlanságukat jelképezi a póráz, amelyhez nemcsak Lucky van hozzákötve, hanem Pozzo is. Úr és szolga feltételezik egymást, hiszen ha nincs alárendelt, akkor nincs fölérendelt sem. Egymásra utaltságukból következik, hogy nem élhetnek egymás nélkül. Szétválaszthatatlanságukat fizikailag a pórázzal erősítik meg.
Lucky (szolga; sorsa: megnémul): engedelmeskedik és szolgál – szerencsés, mert Pozzoban megtalálta a „gazdáját”, és mert már nem vár semmit. Fő cselekvései: sír, táncol, énekel és gondolkodik. Tánca („Hálótánc”) összegabalyodottságot és vergődést fejez ki. Alakja az emberi lét szellemi-érzelmi és társadalmi szférájához kötődik.
A széthulló világban a személyiség is szétesőben van, és ez leginkább Luckyn látszik meg. Pozzo testileg-lelkileg kizsákmányolja, kínozza, de ő ezt fel se veszi. Sőt, belerúg az őt sajnáló Estragonba. Gyakorlatilag semmi emberi nincs már benne: csontot eszik, folyik a nyála, és miután megnémul, beszélni se tud már. Kommunikációja ura parancsainak teljesítésére korlátozódik.
A gondolkodásra mutatvány gyanánt képes: amikor fejére teszik a kalapot, parancsszóra gondolkodni kezd. Ez abból áll, hogy tudományosnak tűnő halandzsa-monológot ad elő. Gondolkodás-monológja a világ kaotikus, nyomasztó lényegét idézi.
Viszonyuk: Pozzo és Lucky úr-szolga viszonyban vannak. Ők az örök hóhér-áldozat pár, az elnyomó és az elnyomott, a kínzó és a megkínzott. Kapcsolatukban nem az a hangsúlyos, hogy melyik melyik – hiszen ez fordítva is lehetne –, a hierarchia esetleges. Ahogy Pozzo mondja, egymás helyébe is kerülhettek volna.
Az első felvonásban Pozzoé az irányító, Luckyé a végrehajtó szerep. Groteszk elem, hogy kettejük közül éppen Lucky a gondolkodó, elmélkedésre hajlamos típus. Egymásrautaltságukban később változás áll be: először Pozzo a zsarnok, Lucky az alávetett fél, de aztán Pozzo is kiszolgáltatottá válik (megvakulása miatt), és Luckyra hárul a feladat, hogy vezesse.
A hangsúly a kötélen van, amely összekapcsolja őket, a kényszeren, amely a létezés értelmetlenségében összebéklyózza a kínzót és a meggyötörtet. Függetlenül attól, hogy melyik az úr, melyik a szolga, egymást feltételezik. Elválaszthatatlanul egymáshoz vannak kötözve, mint a test és a lélek.
Pozzo és Lucky alacsonyabb rendű lények, mint Vladimir és Estragon, akik legalább valami megoldásra várnak. Pozzo és Lucky beérik azzal, hogy kiélik az önmagukban rejlő lehetőséget, egyik az úr, másik a szolga létet.
Nézhetjük a két párost – Vladimir-Estragon, Pozzo-Lucky – külön-külön vagy együtt, mindenképpen a létezés esetlegességét, szorongató értelmetlenségét fejezik ki.
Godot: a soha meg nem jelenő szereplő – nem derül ki, hogy kicsoda, alakját titok lengi körül.
Annak ellenére, hogy nem tudunk róla semmit, fontos szereplő. Vladimir és Estragon valamiféle megváltást remélnek tőle: nem tudják, hol és mikor, de Godot segíteni fog rajtuk. Ugyanakkor semmi határozottat nem kértek tőle. Bizonytalan maga a „felterjesztés” is, és bizonytalan Godot eljövetele is.
Godot mindig csak követet – egy fiút – küld maga helyett. Vladimir és Estragon ezt a fiút arról faggatják, hogy hol alszik, eleget eszik-e, kedves-e hozzá Godot, nem boldogtalan-e.
Vladimir egy helyen azt mondja: „Meglehet, hogy ma este nála alszunk, teli hassal, a száraz, meleg szalmán.” – Ebből úgy tűnik, Vladimir és Estragon a létben való otthontalanságból az otthonosságba vágynak. Godot-tól azt várják, hogy értelmet adjon az életüknek, és az életük az otthonosságban nyerhetne értelmet Godot által.
Godot alakja többféleképpen értelmezhető:
- az emberiség istenképzete (angolul „God” = Isten, „-ot”: francia kicsinyítő képző, azaz „godot” = istenke). De még inkább egy olyan rendezőelv, amelyben minden dolog a helyére kerül, és ezáltal értelmet nyer maga az élet.
- azt jelképezi, amire vágyunk (és soha nem kapjuk meg) – Godot lehet bárki vagy bármi: minden ember számára azt testesíti meg, ami után hiába áhítozik, amire vár, ami erőt ad ahhoz, hogy tovább éljen.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
