Arany János: Vörös Rébék (elemzés)

A következő strófában Vörös Rébék magához szólítja az összes többi varjút, hogy együtt lakomázzanak Pörge Dani holttestén. Maga Rebi néni csupán a férfi szemére tart igényt. A 11. strófa az ő szavaival kezdődik:

„Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam.”
Fekete volt, mint bogár:
Asszony ott sír: „mégis kár!
Hess, madár!” –

Vörös Rébék tehát lebukik a magasból és csőrével kivájja a halott Dani bogárfekete szemét. Ebben a mozdulatban rengeteg kielégítetlen, fékevesztett bosszúvágy érződik.

Az asszony, aki siratja Danit, nyilván Tera, a felesége, aki mégiscsak sajnálja, hogy a hűtlenkedésének ez lett a vége. De most már késő bánat, most már hiába siratja a férjét. Érzi, hogy kár volt Dani életéért, kár volt a bogárfekete szeméért, de már késő. A refrént itt Tera mondja, de későn próbálja elriasztani a végzet madarát.

Gondolatjel jelzi, hogy a véres és szörnyű mese itt véget ért. Pörge Dani története befejeződik, de Vörös Rébék nem pusztult el, s fenyegető jelenléte rányomja bélyegét a vers zárlatára is.

Az utolsó strófában jelen idővé válik az, ami az első versszakban még múlt idő volt, így a zárlat azt érzékelteti, hogy a tragédia itt él köztünk, nincs vége a fekete mágiának: most röpül felettünk is Vörös Rébék lelke.

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne’kűl;

Itt harmadszor is megjelenik a palló mint szimbólum: ismét Vörös Rébék kel át rajta, de itt már a palló az élők és a holtak világa közti összekötő híd, amely a fizikai világból a szellemvilágba (a másvilágra) vezet.

Az utolsó mondatokkal a mesemondó arra figyelmezteti hallgatóságát, hogy jó lesz vigyázni, mert Rebi néni halhatatlan boszorkány-lelke itt repdes láthatatlanul is a fejetek felett, és nem lehet tudni, mikor csap le rátok:

S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

Az utolsó refrén a mesélő szájából hangzik el: ezzel a „Hess, madár!”-ral zárja le a történetet, mintha azt mondaná: azért mondom! A hallgatóság pedig bizonyára fellélegzik a nagy rémület után.

Arany nem zárja le a balladát és ezzel időtlenné teszi. A vers szimbolikája szerint az ártó Gonosz időtlen és halhatatlan, nem lehet elpusztítani soha. Vörös Rébék nem halt meg és nem is halhat meg, hiszen lelke egyik varjúból a másikba költözik vég nélkül. Így akinek van félnivalója, az vigyázzon, mert a gonoszság és a boszorkányosság továbbra is jelen van a világban.