Jellemek
Az Antigoné főhősei szuverén egyéniségek, mind vállalja magát, egyik se akar másnak látszani.
Antigoné:
- tragikus hős, az emberi átlagon felülemelkedő jellem
- szókimondó, bátor, egyenes, nem takargatja az érzéseit – Kreónnal kifejezetten durván, nyersen, érdesen beszél
- férfiasan kemény, megingathatatlan, erős jellem
- kihívó, büszke, dacos, konok, ellenszegülésre hajlamos (nem alázkodik meg, miután tette kiderül)
- nem hajlik a kompromisszumra, nem egyezkedik (rögtön eltemeti a testvérét, nem próbálja előbb Kreónt rávezetni tévedésére, nem próbálja jobb belátásra bírni)
- gyors elhatározás és cselekvés jellemzi (amikor bezárják a sziklasírba, azonnal felköti magát, nem ad esélyt – időt – Kreónnak, hogy meggondolja magát)
- lelkiismerete, a szeretet és hite irányítják tetteit (szinte fizikai fájdalmat okoz neki, hogy halott testvére temetetlen fekszik)
- mély a meggyőződése, hogy döntése helyes (mert egész lényét eltölti az isteni rend érzése-tudása)
- hű önmagához és nem hajlandó más állapotot elfogadni vagy megérteni, mint a tisztaságot (saját lényébe való bezártsága kíméletlenné teszi más, kevésbé heroikus és tiszta jellemekkel szemben, mint pl. Iszméné vagy Kreón)
- határozott, kitartó, makacsul dacol a királyi paranccsal
- emberen túli erő és kemény akarat jellemzi, ami olykor már-már ridegnek mutatja (végig egyetlen látható szenvedély fűti, a halott testvére iránti szeretet, halálában azonban felmagasztosul, önfeláldozása tiszta emberséggel, gazdag érzelemmel, gyengéd nőiességgel telíti karakterét)
Antigoné valójában az igazság szerelmese: nem a halált kereste: élni akart és boldog akart lenni, ezért olyan megrendítő a végzete.
Drámai jellem, mivel az életét is feláldozza, hogy az erkölcsi igazság érvényre jusson. Az egyetlen szereplő, aki az emberség és a lelkiismeret parancsát drágábbnak tartja az életnél (ezzel az értékrenddel teljesen egyedül marad). Bátorsága is csak neki van egyedül, hogy az erkölcsi törvénynek mindhalálig engedelmeskedjen.
Kreón:
- középszerű figura, aki végig halálosan komolyan veszi önmagát és a saját csapdájába esik (mert rossz döntést hoz, aztán nem akarja elismerni, hogy rossz döntést hozott, s csak azért sem enged)
- ostoba, szűk látókörű (a jelenségek felszínén marad csak: mindenáron be akarja tartatni az emberi törvényeket, és ebbe belebukik, mert nincs tisztában azzal, hogy ezek relatív igazságokra épülő értékek)
- meggondolatlan (nem számol a parancsa következményeivel, nem előrelátó, rövid távon gondolkodik)
- érzéketlen a testvéri szeretet, a rokoni kapcsolatok és a szerelem ereje iránt (ezért nem képes felmérni, hogy parancsa mire készteti majd Antigonét és Haimónt)
- öntelt, kérkedő, túlzottan magabiztos (bölcsnek, tévedhetetlennek gondolja magát, csak az ő álláspontja lehet a helyes)
- kegyetlen zsarnok (ellenvéleményt nem tűrve, senkire nem hallgatva kényszeríti rá az akaratát másokra, alattvalói nem emelhetnek szót döntései ellen, senki nem bírálhatja őt felül)
- makacs, önfejű (nem akarja visszavonni a hibás parancsot, akkor se, ha tudja, hogy a parancs rossz)
- akarnok, tekintélyelvű (feltétlen engedelmességet vár el, és nem elégszik meg a látszólagos, külsődleges engedelmességgel: alattvalói lelkén is uralkodni akar, legtitkosabb gondolataikat, érzelmeiket is ellenőrizni akarja – már a könnyek látványa is feldühíti, amikor a thébai vének megsiratják Antigonét, mert a könny azt jelzi, hogy nem vele értenek egyet és nem vele éreznek együtt)
- elvakult, megrészegült a hatalom érzésétől, a hatalomvágy irányítja (nem a város érdeke, hanem saját hatalma és tekintélye a fontos neki – erős indulatokat vált ki belőle, amikor megtudja, hogy parancsát megszegték, mert ezzel megcsorbították a tekintélyét; döntéseit elsősorban az motiválja, hogy tekintélye legyen, betartsák parancsait, ne higgyék gyengének), folyton a hatalmát fitogtatja, az erejét próbálja bizonyítani (pl. azzal, hogy Iszménét is halálra ítéli)
- önző, a saját érdekeit védi (a saját megítélése fontosabb neki, mint Antigoné élete: inkább haljon meg a lány, de a nép ne tartsa őt következetlennek vagy ne nevezzék asszony rabjának)
- gőgös (alárendeltjeivel fölényesen, sértő modorban beszél, pl. az őrrel, aki Antigoné tettét jelenti, de sértegeti a karvezetőt is, aki a thébai vének nevében szólal meg)
- bizalmatlan, gyanakvó – érzi, hogy zsarnoknak tartják, ezért mindig lázadástól tart és mindenkire gyanakszik, alaptalanul megvádolja összeesküvéssel vagy haszonleséssel az őrt, Iszménét és Teiresziászt is („vannak városunkban emberek, / kik rég titokban zúgolódnak ellenem: / fejük rázzák parancsaimra, és igám / alá nem hajtják engedelmesen nyakuk”)
- fejlődőképes – igaz, hogy későn, de felismeri tévedését és őszintén megbánja bűneit, képes szembenézni saját korlátoltságával, tanulni a szenvedésből és megváltozni (amikor megvilágosodik számára, hogy az ő hatalma is az istenektől származik s megérzi az istenek erejét, akkor feladja korábbi önmagát – bár ez nem egy tragikus hős bukása)
Valójában Kreón alakja áll a mű középpontjában: ő szerepel legtöbbet (sokkal többet van a színen, mint a címszereplő, Antigoné). Azt követjük végig a darabban, ahogy a király sorozatosan végzeteset és rosszat lép, hibát hibára halmoz, magára marad, elszigetelődik és végül elbukik.
Iszméné:
- átlagos, hétköznapi figura (sokkal emberibb, gyarlóbb, esendőbb, mint Antigoné: ha Antigoné a rendkívüli és hősies, akkor Iszméné az átlagos) – a maga észjárása szerint ő is jót akar, csak neki mást súg a józan ész, mint Antigonénak
- könnyen befolyásolható, bizonytalan, gyönge jellem (nem mindig azt teszi, amit jónak tart)
- megalkuvó (nem szegül szembe Kreón parancsával, elfogadja a helyzetet)
- kompromisszumot keres (külső engedelmessége a királyé, míg az isteni törvénynek belül, a lelkében engedelmeskedik)
- gyáva, passzív (nem mer kiállni azért, amit helyesnek tart, nem mer a tilalommal szembeszállni), bár később amikor Antigonét felelősségre vonják, akkor kiáll a nővére mellett és azt akarja, hogy őt is megbüntessék Antigoné tettéért – ám ez a döntés nála a kétségbeesésből és a lelki feldúltságból ered
- engedelmes (meghajlik Kreón akarata előtt és végrehajtja a parancsot, annak ellenére is, hogy nem ért vele egyet)
- nem drámai jellem, mert fontosabb neki a saját élete, boldogulása, mint az, hogy az általa is vallott erkölcsi elvnek érvényt szerezzen – mindenáron életben akar maradni, így nincs benne semmi hősies
Iszménééhez hasonló a thébai vének magatartása is, akik szintén csak érzelmileg azonosulnak Antigoné tettével, de nem merik követni példáját.
És hasonló szereplő az őr is, aki szintén tudja, hogy a halottakat mindenképp el kell temetni, de félti az életét (az őr a tipikus kisember, akinek csak egy dolog fontos: a maga biztonsága, és a saját körén kívül zajló eseményeket egyáltalán nem éri).
Ezek a szereplők mind hétköznapiságukkal és gyengeségükkel maradnak életben.
Haimón:
- nehéz helyzetben van, ami feszültséget kelt benne: két teljesen ellentétes felfogású szereplőhöz is erős szálak fűzik (Kreón az apja, Antigoné a jegyese)
- őszinte, szókimondó, alázatos és bátor egyszerre
- tisztelettudó, engedelmes fiú az apja iránt
- józan, belátó, hallgat másokra (meghallja a közvéleményt és érvekkel próbálja meggyőzni apját – nem a kar, hanem Haimón mondja ki a nép véleményét: ha a király visszavonná a parancsot, a nép nem ítélné el érte)
- önfegyelem, önuralom jellemzi (úrrá tud lenni az érzelmein: megpróbálja apját meggyőzni, s mikor ez nem sikerül, akkor is vissza tudja fogni az indulatait, apja legdurvább sértéseit is visszavágás nélkül eltűri)
Haimón csak egyszer, egyetlen pillanatra veszti el a fejét, saját halála előtt – a sikertelen kardvágást, amellyel apjára támad, Arisztotelész azon ritka esetek közé sorolja, amikor nem méltatlan egy hőshöz az, hogy nem sikerül elérnie a célját
Teiresziász:
- tisztánlátó, belátó, bölcs (sokkal jobban átlátja a helyzetet, mint a király)
- önzetlen, segítőkész (a város érdekét tartja szem előtt, ezt jelzi, hogy önként megy el Kreónhoz – a jósok gyakran csak kényszer hatására jelennek meg a görög tragédiákban)
- jóindulatú (figyelmezteti Kreónt a bajra, jó szívvel ad neki jó tanácsot, nem a saját érdekét nézi, hanem a királyét)
- szókimondó (kertelés nélkül megmondja, hogy a király ostobaságot csinál, és felhívja a figyelmét, hogy a múltban sokat segített neki, emlékezteti, hogy még a trónt is ő szerezte meg neki)
- gerinces, van tartása (nem tűri a királytól a sértegetést, jogos méltatlankodással utasítja vissza)
Teiresziász nem köznapi szereplő, a sorsot jelképezi, fölötte áll minden eseménynek.
A kar:
a kar is egyfajta szereplő, mivel reagál a többi szereplő szavaira-tetteire. Jellemzően azzal ért egyet, aki éppen beszél. A kar véleményének ingadozása egyszerre jelezheti az értékítélet bizonytalanságát, az Antigoné iránt érzett rokonszenvet és az uralkodó korlátlan hatalmától való félelmet.
Időnként a kar színészi feladatot is ellát, megjelenít valamilyen szereplőt, pl. a vének tanácsát. A kar nevében a karvezető beszél, aki időnként a cselekmény bonyolításában is aktív szerepet vállal.
A kar szerepe:
- ritkán avatkozik a cselekménybe, jellemzően az a feladata, hogy magyarázza a tetteket, értelmezze az eseményeket és segítsen a nézőnek is megérteni.
- ismerteti az előzményeket és utal a következményekre
- értékelésében közvetíti a szerző és a közönség véleményét
- elmondja színfalak mögött történő eseményeket
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
