Cím, helyszín, idő, szerkezet
Cím. A cím a főszereplőt nevezi meg.
Helyszín: egyetlen színhely van, a thébai palota előtti tér. Események természetesen máshol is játszódnak, de csak az itt játszódó eseményeket látja a néző. A máshol zajló eseményekről (pl. Polüneikész eltemetése, Antigoné elfogása, Haimón öngyilkossága) őr vagy hírnök hoz hírt.
Idő: csak néhány óra alatt zajlik le a cselekmény, azaz kevesebb, mint egy nap története (Szophoklész követi a görög tragédiákban kötelező hármas egység elvét: 1 helyszín, 1 nap, 1 eseménysor).
Szerkezet: a görög dráma hagyományosan az alábbi részekből áll.
- prologosz (=bevezetés): monológ vagy dialógus a mű kezdetén.
- parodosz: az első kardal.
- sztaszimon: a kar mozdulatlan, álló dala
- kommosz: panaszdal
- epeiszodion: párbeszéd, jelenet
- exodosz (=befejezés): tanulság összefoglalása
- exodikon: utolsó kardal
A dráma párbeszédes részei a mai felvonásoknak felelnek meg. Közöttük kardalok vannak, ezek tagolják a művet szerkezetileg. A kórus (kar) mindig fontos volt az ókori görög drámában, tagjai fuvolakíséretre táncoltak és énekeltek.
A legtöbb tragédiaszerzőnél a kardal szövege és a mű története nem állt kapcsolatban egymással, tehát a kardal csak amolyan betétdal volt.
Szophoklésznál azonban a kardalok magyarázzák, kommentálják az eseményeket, ezáltal szerves részei a drámának. Két fő funkciójuk: egyrészt elválasztják, másrészt összekötik a párbeszédes részeket, vagyis tartalmi és érzelmi kapcsot képeznek közöttük.
Az Antigoné tartalmi felosztás szerint az alábbi szerkezeti egységekre tagolható.
Alaphelyzet
(a dráma kiinduló helyzete)
prologosz (bevezető): 1-99. sor. Antigoné és Iszméné dialógusa nyitja az eseménysort. Beszélgetésükből ismerjük meg az előzményeket és a kiinduló helyzetet.
Már a dráma cselekményének kezdete előtt (a drámatesten kívül) felborult a harmónia, előállt a diszharmonikus alapszituáció: Eteoklész és Polüneikész elestek (egymás kezétől), az új király Kreón lett és meghozta első törvényét, miszerint a város ellen támadó Polüneikészt tilos megsiratni és eltemetni.
Antigoné és Iszméné ebben a helyzetben másként dönt. Iszméné meghajol a király akarata előtt, Antigoné fellázad ellene. Kreón törvénye ugyanis sérti az íratlan, de öröktől fogva létező isteni törvényt, miszerint a halottakat el kell temetni.
A holtak eltemetése nemcsak kegyeleti okokból volt fontos az ókori görögök számára. Hitük szerint ugyanis az alvilág és a többi lélek nem fogadja be a halott lelkét addig, amíg teste nincs eltemetve. Ennek oka, hogy a temetés jelképezte a test megsemmisülését, így a temetetlen test még élőnek számított, és az élő test taszítja Hádészt, az alvilág istenét.
Amíg a holtat el nem temetik, addig az alvilág és az élők világa közt kell bolyongania, s meggyűlöli az élőket, akik temetetlenül hagyták. Ebben akkor minden ember hitt, így a holtak eltemetése olyan erkölcsi törvény volt, amelynek mindenki eleget tett: senkit sem hagytak temetetlenül.
Antigoné a király parancsa ellenére is el akarja temetni a testvérét, hogy ennek a magasabb, isteni törvénynek eleget tegyen. Azaz értékrendjében az isteni törvényt az emberi törvény fölé helyezi, vagyis az égi törvény szerinte felülírja a földit: ha a kettő ütközik, akkor az isteni törvényt kell betartani („Azoknak tessem, kiknek illőbb tetszenem”).
Antigoné hívja Iszménét, hogy segítsen neki eltemetni Polüneikészt. Iszméné azonban nem mer részt venni ebben, mivel Kreón halálbüntetést helyezett kilátásba azoknak, akik megszegik a parancsot („ki még nem tudja, tőle hallja és / szívlelje meg tilalmát, mert ha szembe száll: / a nép előtt Kreón agyonkövezteti”).
Ezzel Antigoné is tisztában van, de ő a lelkiismeretére hallgat. Érvei a temetés mellett egyrészt erkölcsi, másrészt érzelmi jellegűek (hiszen Polüneikész a testvére). Neki a bátyja iránti szeretet és az isteni norma szerint való erkölcsi törvény fontosabb az életnél is („Bátyánk testét én magam / teszem le sírba. Érte halnom: szép halál”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
