Tetőpont
5. epeiszodion: 988-1114. sor. A drámai feszültség itt éri el tetőpontját (krízis). Kreón, Teiresziász és a karvezető szerepelnek.
Megjelenik Teiresziász, a vak jós, és lényegében ugyanazt mondja Kreónnak, amit már Haimón is elmondott, csak sokkal keményebb szavakkal.
Először még ő is szelíden beszél, közli a királlyal, hogy a makacsság nem a bölcsesség jele, sokkal bölcsebb, ha valaki belátja, hogy tévedett és jóvá teszi tévedését. Arra kéri Kreónt, hogy tegye jóvá hibáit, másítsa meg döntéseit: temettesse el Polüneikészt és engedje szabadon Antigonét.
A királyt azonban a szelíd kérés is feldühíti, mert árulást, összeesküvést gyanít mögötte. Elfogja az indulat, felcsattan és sértegetni kezdi Teiresziászt: „…még a jóslat is / csak fegyver ellenem! Tudom, papfajzatod / vásárra vitt és rég elárult aljasul!”
Teiresziász szerint az istenek valamilyen csapással fogják sújtani a várost, ha Kreón nem engedi eltemetni Polüneikészt. Teiresziász ezt baljós előjelekből olvasta ki. Kreón ezt a jóslatot hazugnak nevezi, a jóst pedig pénzlesőnek, és nem hajlandó megváltoztatni korábbi döntését: „De azt a holtat elhantolni nem hagyom, / még akkor sem, ha fellegekből csap le rá, / s Olümposzig ragadja fel Zeusz sasa!”
A feszültség itt hág tetőpontjára, a király és a jós csúnyán összevesznek. Teiresziász esztelennek és harácsolónak nevezi a királyt, s emlékezteti, hogy Kreón az ő jóslata segítségével szerezte meg a trónt. A király eddig mindig hallgatott Teiresziászra, ezért tudta baj nélkül vezetni a várost.
Az 5. epeiszodion azért jelentős része a műnek, mert egyrészt ez a tetőpont, másrészt az első olyan pontja is a drámának, ahol Kreón elismeri, hogy hatalma véges, hogy még ő is függ valakitől, neki is vannak korlátai. Elismeri Teiresziász jóstehetségét, viszont kétségbe vonja hűségét, azzal vádolja, hogy elpártolt tőle, mert csak a hasznot nézi.
Ezzel vérig sérti a jóst, aki rettenetes jóslatot mond neki, aztán megvetően elfordul tőle. A jóslat szerint Kreón nagyon meg fogja bánni, hogy szembeszállt az istenekkel, mert azok bosszút állnak rajta („…nemsokára férfiak és asszonyok / siránkozása tölti be házad termeit”). Kreón fia meg fog halni: ez lesz a király büntetése azért, mert nem engedte eltemetni Polüneikészt és a halálba küldte Antigonét.
A jós elmegy, a vének kara pedig győzködi a királyt, hogy engedjen. Emlékeztetik, hogy eddig még minden valóra vált, amit Teiresziász jósolt.
Kreón végül meginog, összezavarodik. Teiresziász szavainak súlya alatt megtörik, hiszen Haimónt még félreérthette, de a jóslat egyértelmű volt. A gondolat, hogy fia meg fog halni, elveszi Kreón magabiztosságát, önhittsége elszáll, kicsúszik a talaj a lába alól.
Már nem tudja, mit csináljon, bizonytalanságában és kétségbeesésében a karvezetőtől kér tanácsot, aki biztatja, hogy vonja vissza mindkét parancsát. Siessen, talán még nem késő kiszabadítani a sziklasírból Antigonét, és rendelje el Polüneikész temetését.
Tehát Kreón végül megbánja, amit tett, és maga indul Antigonét kiszabadítani, azaz megpróbálja visszafordítani az eseményeket. Ezzel feloldódik a feszültség, Antigoné győzött, Kreón elbukott. Még arra is van remény, hogy végül minden jóra fordul.
5. sztaszimon: 1115-1154. sor. A kórus bizakodva folyamodik Théba védőistenéhez, Bakhoszhoz (Dionüszosz) segítségért.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
