A dráma konfliktusrendszere
Antigoné egy olyan erkölcsi elvet képvisel, amelyet az ókori görögök idejében mindenki elfogadott. Kreón azonban megakadályozza ennek az elvnek az érvényesülését. Ez az alapszituáció.
A dráma egyetlen konfliktusra épül, mely több szereplőt is szembeállít egymással. Az ellentétes akaratok összecsapásából keletkezik a drámai harc, melynek során négy összecsapás történik: Antigoné-Kreón, Antigoné-Iszméné, Kreón-Haimón, Kreón-Teireszász.
1. Antigoné-Kreón
Antigoné több szinten is szembekerül Kreónnal. Akkor, amikor szembefordul vele:
- a király ellen lázad, akinek alattvalója.
- nagybátyja ellen lázad, akinek rokona – ráadásul Antigoné hálával tartozik Kreónnak, hiszen Oidipusz király bukása után Kreón vette gondjaiba, neveltette Oidipusz árván maradt leányait, a gyermek Antigonét és Iszménét (Kreón céloz is erre: „fel sem ötlött bennem az, / hogy trónom ellen nevelek két árulót!”).
- leendő apósa ellen lázad, akinek családjába beházasodni készül (Kreón fiának, Haimónnak a menyasszonya).
- egy férfi ellen lázad, akinek nőként engedelmességgel tartozna.
- egy nála idősebb személy ellen lázad, akit életkora miatt is tisztelnie kéne.
Mégis, mindezt felülírja a tény, hogy Kreón az isteni törvényt sértő parancsot adott. Antigoné számára csak az a fontos, hogy az isteni törvényeknek érvényt szerezzen.
Antigonéra és Kreónra is jellemző, hogy nem próbálnak egyezkedni, és nem kérik ki mások véleményét, mielőtt cselekszenek. Antigoné se próbálja jobb belátásra bírni a nagybátyját, mielőtt megszegné a parancsot, és Kreón sem kéri ki fia vagy Teiresziász véleményét, mielőtt megtiltaná Polüneikész eltemetését. Mindketten a saját fejük után mennek és egyikük se hajlik a kompromisszumra.
Kreón feltétlen engedelmességet vár el alattvalóitól, Antigoné azonban erős jellem, aki szembeszáll vele, és akár az életét is hajlandó kockára tenni az elveiért.
Antigoné tragikuma: mindenki tudja, hogy Antigoné a lelkiismeret és az emberség parancsának engedelmeskedve temette el testvérét. Eszméjét, tettét mindenki elismeri, de senki sem meri követni példáját. (A közvélemény csak látszólag áll Kreón oldalán: azért nem emelnek szót a jogtalan parancs ellen, mert félnek a király haragjától és a büntetéstől.)
Kreón tragikus vétsége: hübrisz (=gőg): önmaga hatáskörét az istenek fölé helyező emberi gőg, hiszen Kreón olyan törvényt hirdettet ki és erősít meg, amely vét az örök isteni norma ellen. Vakon hisz a saját igazában (ez egyébként Antigonéra is igaz).
Valójában mindkét szereplő ragaszkodik a maga igazához, így lényegében mindkettejükben megvan a hübrisz nevű tulajdonság. A tragédia oka az, hogy egyikük se hajlandó elfogadni a másik igazát, mert akkor a saját elveit fel kéne adnia.
Kinek van igaza? Hegel német filozófus szerint mindkét félnek igaza van a saját szemszögéből. Kreónnak is, mivel ő Théba város védelme érdekében különbözteti meg a barátot és az ellenséget. Oka van annak, hogy nem hajlandó egyformán kezelni a jó és a rossz testvért. Igaz, mindkettő halott már, de ő holtában is meg akarja büntetni azt, aki Théba ellen támadt.
Ezzel két probléma van. Az egyik, hogy Polüneikész csak Kreón szemszögéből bűnös: hiszen Eteoklész rúgta fel a két testvér közti megállapodást (nem adta át egy év után a hatalmat), így Polüneikész jogosan harcolt Théba trónjáért.
A másik probléma Kreón értékrendjével az, hogy az isteni törvénynek nem felel meg. Antigoné értékrendjében mindkét testvérnek kijár a végtisztesség megadása, és az isteni törvények is ezt írják elő. Kreón rá akarja erőltetni mindenkire a maga igazát (saját álláspontját), holott a görögök hite szerint az ő igazsága nem egyenrangú Antigoné igazságával, minthogy az erkölcsi fölény Antigoné oldalán áll.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
