Végkifejlet
exodosz (befejezés): 1155-1347. sor. Végkifejlet, katasztrófa; szereplők: első hírnök, második hírnök, karvezető, Eurüdiké, Kreón.
A király megbánta tetteit, de már késő. Hírnökök hozzák Kreón feleségének, Eurüdikének a hírt: fia és Antigoné meghaltak. Antigoné felakasztotta magát a sziklasírban, hogy elkerülje az éhhalált, Haimón pedig menyasszonya holtteste mellett, apja szeme láttára szúrta szíven magát.
kommosz: 1261-1353. sor. Kreón és a karvezető panaszdala. A király végül értesül felesége öngyilkosságáról is. Ráadásul Eurüdiké a halála előtt „szörnyümód” megátkozta őt mint Haimón gyilkosát.
A veszteségektől Kreón lelkileg összeroppan, erkölcsileg megsemmisül. A hírnök mondja ki, milyen élet vár rá ezek után: „Az ember addig él, / amíg a sorsa meg-megújuló öröm; / ha ennek vége: nem más, mint élő-halott.”
Kreónnak azzal a tudattal kell együtt élnie, hogy fia és felesége miatta haltak meg. Mindent elveszít és annyira kínozza az önvád, hogy legszívesebben meghalna, de élnie kell, ez a büntetése. Lelkileg és erkölcsileg is összeroppan, magányban és lelkiismeret-furdalástól gyötörten kell élnie, szinte meg is sajnáljuk.
Bukása egy uralkodói magatartás veresége (elvei és tettei között nagy volt a szakadék). Saját bűnei roppantják össze, nem az istenek (az „isteni beavatkozás” csak látszat: Szophoklész az emberi jellemekből bontja ki a cselekményt).
Kreón sorsát nem érezzük tragikusnak, mert nem viselkedett mintaszerűen. Mivel az erkölcsi fölény nem az ő oldalán van, bukásával nem pusztulnak el fontos értékek. Azonkívül jelleme se vált ki tiszteletet.
Igaz, mivel a végén mégiscsak felismerte a hibáit és őszintén megbánta őket, nem tekinthető kifejezetten gonosz szereplőnek. Inkább gyarló ember, akinek ugyanolyan emberi gyengeségei, jellemhibái és tévedései vannak, mint bárkinek, és ugyanúgy követ el hibákat. De attól még, hogy nem gonosz, szenvedése jogos büntetés.
exodikon (utolsó kardal): 1348-1353. sor. A kórus elvonulás közben a mű tanulságait összefoglaló rövid dalt énekel. A döntések előtti mérlegelés fontosságát hangsúlyozza („csak a józanság legyen útmutatód!”) és kiemeli az isteni törvények tiszteletben tartását („Lábbal ne tapodj soha isteni törvényt!”).
A végkifejletről el lehet mondani, hogy a tragédia esztétikai szabályai szerint alakul ki a végső egyensúlyi állapot. A harmónia jelentős értékvesztés, a főhős élete árán áll vissza a drámavilágban.
Antigoné tragikus hős, aki olyan magasztos értékeket képvisel, amelyeket az ókori görög poliszok polgárai mind elfogadtak (hagyomány, erkölcs, szeretet, méltóság, önfeláldozás). Bukása kétféle érzelmet vált ki: az értékvesztés megrendítő, az emberi nagyság átélése pedig felemelő érzés.
Bár a pozitív szereplők meghalnak, mégiscsak a jó győz, hiszen egy olyan erkölcsi elv kerekedik felül, amellyel a néző azonosulni tud. Igazságérzetünk is megnyugszik, hiszen a bűnös, aki ártatlanok halálát okozta, megbűnhődik, Így, bár a hős halálát a befogadó tragikus veszteségként éli meg, a mű hatását Arisztotelész Poétikájában katartikusnak nevezi.
A katarzis egy esztétikai kifejezés, mely a konfliktus feloldódását a befogadóra tett hatás felől értelmezi. A néző, aki végig izgult a főhősért, a mű végén megszabadul a szorongató érzésektől, szenvedélyei megnemesednek és erényekké alakulva segítik a társas közösségbe való beilleszkedésben. A katarzis fogalmát az utókor nemcsak a tragédiák, hanem általában a művészet befogadására vonatkoztatja.
Az Antigoné-történet eredetileg egy legenda volt, s létezett olyan változata is, amely más véget ér (Antigoné kiszabadul a sziklasírból). A témát más szerzők is feldolgozták, és nem mindenkinél van tragikus befejezés. Euripidésznél például Haimón segít a temetésben Antigonénak, aztán összeházasodnak és gyermekük is születik.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
