Terjedelem: 1530 sor.
Verselése időmértékes.
Helyszín: Théba, a palota előtti tér.
Idő: a cselekmény kibontakozásának ideje megfelel a színpadi történések idejének.
Cselekményvezetés: egy szálon futó történet.
Szerkezet: a dráma középpontos szerkesztésű. Érvényesül benne az ún. drámai hármas egység szabálya, azaz a hely, az idő és a cselekmény egysége (egy helyen, egy napon, egy eseménysor történik).
Cím: a főhőst nevezi meg. Oidipusz = „dagadt lábú” (mert születése után apja, Laiosz király átszúratta és kötéllel összefűzette a bokáját).
Alaphelyzet: az istenek akaratából dögvész sújtja Théba városát, mert előző királyát, Laioszt megölték, és a gyilkost nem kutatták fel, nem büntették meg. Vagyis a dráma világában egy ismeretlen személy múltbeli tette hozza létre a diszharmonikus állapotot, amelyet meg kell szűntetni.
A harmonikus állapot, azaz a világrend helyreállítása a jelenlegi király, Oidipusz feladata, aki a gyilkost keresi, mert addig nem ér véget a dögvész, amíg a gyilkost meg nem büntetik. Amikor fényt akar deríteni a múltban történtekre, maga sem tudja még, hogy valójában önmagát kell megismernie.
A jóslat tehát beteljesült – Oidipusznak szembe kell néznie sorsával.
Kérdés: Ki ölte meg Laiosz királyt? Addig nem múlik el az istenek haragja és a dögvész, amíg erre a kérdésre Oidipusz választ nem talál, így a dráma lényegében egy nyomozás történeteként („detektívtörténetként”) is olvasható.
Csakhogy esetünkben a „nyomozó” végül önmagában ismer rá a „tettesre”. A feszültséget az adja – és ez egyedülálló a világirodalomban –, hogy az a személy, aki nyomoz, és a tettes egy és ugyanaz.
Drámai konfliktus: Az Oidipusz király egy teljesen új típusú konfliktust tartalmaz, az ún. személyiségbe helyezett konfliktust.
A drámákban általában két egymásnak feszülő akarat harca adja a konfliktust – ha megnézzük az Antigonét, ott teljesen nyilvánvaló, kik az ellenfelek. Itt nem tudjuk, ki Oidipusz ellenfele: az illető a múltban vétkezett, ismeretlen, és már nem cselekszik.
A drámai harc valójában nem két ellenfél egymás elleni tetteiből áll össze, hanem a küzdelem egyetlen személy tetteiből áll: Oidipusz egyre közelebb kerül a megoldáshoz, az ismeretlen gyilkos kilétéhez. Vagyis a konfliktus mindkét oldala a főhősben van, mindkét „ellenfél” Oidipusz, akinek végül is önmagát kell legyőznie.
Oidipusz király ellenfele tehát a benne, magában élő ismeretlen, bűnöket elkövető Oidipusz.
A főhős személyiségének két oldala van. A mostani, jó Oidipusz nagy szolgálatot tett Théba városának, amikor megfelelt a szfinx találós kérdésére, hiszen elhárított egy rendkívül nagy veszélyt. Így a hagyománynak megfelelően elnyerte az özvegy királyné kezét és elfoglalhatta a trónt. Nem tudja, hogy ő maga is a város szülötte, mert nem ismeri származásának titkát.
A múltbeli, bűnös Oidipusz viszont – igaz, önhibáján kívül – már születésekor veszélyt jelentett a királyi családra és a városra. Később pedig tudtán kívül beteljesítette a jóslatot: megölte apját és vérfertőző házasságra lépett anyjával.
Időszerkezet: az Oidipusz király sajátos, újszerű időkezelésű. Ellentétes irányú időbeli mozgást látunk – mialatt a cselekmény fokozatosan előrehalad a jelenben, ugyanolyan sebességgel haladunk visszafelé is a múltba.
A kétirányú cselekménymozgást késleltető jelenetek lassítják. Néha felvillan egy-egy reménysugár, aztán szétfoszlik, és a jó szándék is mindig a visszájára fordul.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
