Bonyodalom: a drámai harc kezdete.
Az 1. epeiszodion (párbeszédes jelenet, 216-462. sor) során kezdődik el a gyilkos utáni nyomozás. Oidipusz összehívja a népet és felszólítja az embereket, hogy mindenki mondja el, ha tud valamit a gyilkosságról. Aki elhallgatja, amit tud, azt azzal fogja büntetni, hogy kitiltja a városból és az istentiszteletekről.
Ezután átkot mond a gyilkosra, aki elbújt a büntetés elől: „zúzza sírba hitványul hitvány életét!” Sőt, megátkozza még azt is, aki menedéket nyújt neki.
A kar azt tanácsolja a királynak, kérdezze meg Teiresziászt, a jóst, aki mindenre tudja a választ. Oidipusznak már Kreón is javasolta ezt a lépést, és a király kétszer is hívatta Teiresziászt, így a jósnak már itt kéne lennie. Addig is a kar elmondja, hogy a pletyka szerint útonállók lehettek a gyilkosok.
Teiresziász megérkezik, de nem akarja feltárni az igazságot, mégpedig Oidipusz érdekében, akit így próbál kímélni és védeni. A jós ugyanis tudja, hogy a sors úgyis beteljesedik, és elviselhetőbb az élet, ha az ember nem tud semmit a végzetéről: „Eressz haza! Könnyebben fogod hordani sorsod, s én is enyémet, hogyha szót fogadsz.”
A király azonban mindenáron tudni akarja az igazat, s Teiresziász ellenkezése feldühíti. Még az a gyanú is megfordul a fejében, hogy a jósnak köze lehetett Laiosz halálához.
Durvaságával, alaptalan rágalmaival Oidipusz megsérti Teiresziászt, aki végül szemébe mondja azt, amit nem akart elmondani: hogy a jóslat róla magáról szól, ő maga az a gyilkos, akit keres: „E föld szennye, akit átkoztál, te vagy!”
A király teljes képtelenségnek találja ezt a vádat, s gyanakodni kezd, hogy összeesküvés állhat a háttérben: talán Kreón akarja megdönteni a hatalmát és szövetkezett Teiresziásszal.
Oidipusz tehát nem hisz a jósnak, aki felháborodásában most már többet is elárul: „Azokhoz, akiket szeretsz, rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.” A célzás Oidipusz családi viszonyaira vonatkozik, de olyan homályos, hogy a király nem érti.
Pedig gondolkodóba kéne esnie, főleg, mikor a dühös Teiresziász azt mondja: „És kiderül, hogy önnön gyermekeinek / testvérük és atyjuk egyszerre, s hogy szülő / anyjának fia s férje, apjának pedig / gyilkosa s ágy utódja…”
Oidipusz jól tudja, hogy pontosan azt jósolták neki régen, amivel most Teiresziász megvádolta, így aztán fel kéne tennie a kérdést: nincs-e a jósnak mégis igaza? Csakhogy Oidipusz túlságosan biztos a dolgában, túlságosan elvakult, ezért ilyesmin nem töpreng.
Itt mutatkoznak meg negatív vonásai:
- hirtelen haragú, indulatos (ezért követte el a gyilkosságot is)
- jó adag önteltség, királyi gőg van benne (önmagát feddhetetlennek hiszi, s megköveteli az alattvalói alázatot, lojalitást – hogy mások is feddhetetlennek tartsák)
- hevességében meggondolatlanul ítélkezik (alattvalói hűtlenségnek, lázadásnak tekinti a haragos Teiresziász tiszteletlenségét – nemcsak a szavakat, hanem már azt is, hogy a királyhoz ilyen stílusban mer beszélni –, és alaptalan vádaskodásnak fogja fel a jós szavait)
Láthatjuk, hogy a tragikus hős, bár átlagon felüli személyiség, azért nem tökéletes. Oidipusz sem hibátlan jellem, épp ettől érezzük olyan emberinek.
Teiresziász nem magyarázza meg szavait és bizonyítékokkal sem áll elő, de megkérdezi Oidipuszt, tudja-e, hogy kiknek a fia. Erre az egy dologra felfigyel a király, ez az egy dolog elbizonytalanítja (annak ellenére, hogy ekkor még nincs különösebb oka kételkedni abban, hogy ő a korinthoszi uralkodópár, Polübosz és Meropé gyermeke). Megkérdezi Teiresziászt, mit tud a származásáról, de jós nem mond többet.
Mivel úgy érzi, hogy Teiresziász semmi kézzelfoghatót, semmi értelmeset nem mondott, így végül elzavarja s figyelmen kívül hagyja szavait.
Az 1. sztaszimon (kardal, 463-511. sor) arról tanúskodik, hogy a kart megzavarta a jóslat, de kiáll a király mellett, hiszen Oidipusz volt annak idején a város megmentője és azóta is bölcsen, igazságosan uralkodott.
A thébai vének kara a hűséges alattvaló típusát testesíti meg: nem gyanakszik a királyra és soha nem ítélkezik felette („Soha nem hihetek róla gonoszt”), sőt, még bukása után is részvétet és ragaszkodást tanúsít majd Oidipusz iránt.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
