Tettváltás: a klasszikus tettváltássorozat módosul. A múltbeli előzményeket nem a mű elején ismerjük meg, hanem a cselekmény előrehaladtával, részletenként válnak egyre világosabbá Oidipusz és a mítoszt nem ismerő mai olvasó (néző) számára. A korabeli nézők jól ismerték a történetet, tudták, milyen vég vár a főhősre, így számukra nem az volt a kérdés, hogy „Mi történt?”, hanem hogy „Hogyan történik most, a színpadon?”
Oidipusz a hamis látszat és a kegyetlen valóság közt őrlődik, ami állandó lüktetéssel jár. A korabeli nézőket ez nyűgözte le. Az izgalmat továbbá az újszerű megvilágítás, az arányok átrendezése, a művészi kompozíció adta. Ráadásul aktuális problémák köszöntek vissza a darabban.
A drámai tettváltássorozatot maga Oidipusz vívja meg úgy, hogy az egymást követő jelenetek párbeszédei során fokozatosan derít fényt az igazságra. A nyomozás során a múlt egyre mélyebb rétegei tárulnak fel. Minden egyes lépés, amit Oidipusz tesz a dögvész megszűntetése érdekében, saját múltjához (s akaratlan bűnéhez) viszi közelebb. A dialógusok is egyszerre visznek hátrafelé és előre.
Ahogy kutat a múltban, a főhős az időben visszafelé haladva egyre távolabb kerül önazonosságától, és egyre inkább azonossá válik egy másik, eddig ismeretlen önmagával – azzal az énjével, akinek már születése előtt elrendeltetett.
Az ismeretlen Oidipusz a cselekmény jelenében (a drámatesten belül) már nem cselekvő személy, de múltbeli tettei kihatnak a jelenre, megváltozatják jelenbeli helyzetét. A bűnös Oidipusz múltbeli tetteinek következményeit a mostani Oidipusznak, a királynak vállalnia kell, azaz önmagát kell megbüntetnie.
Annak ellenére is meg kell ezt tennie, hogy tulajdonképpen ártatlan, hiszen akaratlanul, tudtán kívül követte el azokat a tetteket, amelyekkel megbontotta az erkölcsi világrendet.
Nyelvi eszközök: nyelvi többértelműség növeli a drámai feszültséget. Ugyanis Oidipusz megszólalásai – akaratától függetlenül – gyakran hordoznak az aktuális történéseken túli jelentést is, méghozzá olyat, amely a király később feltáruló múltjára vagy bekövetkező sorsára utal („ha ennen házam adna tán / tudtommal és tűrtömmel néki tűzhelyet, / fejemre szálljon átkom minden betűje”).
A korabeli közönség ismerte a mítoszt, amelyet a dráma feldolgoz, így ezeket az utalásokat látszat és valóság ellentéteként értelmezhették (gondoljunk a történelmi helyzetre: Athén fénykora volt a szép látszat, a társadalmi feszültség a valóság).
A mai olvasó számára (ha nem ismeri a történetet) az utalások először nem tűnnek fel, és csak a dráma vége felől visszaolvasva válik jelentéstelivé a nyelvi többértelműség.
Szerkezet:
Expozíció (prologosz = bevezetés, 1-150. sor): a drámai alapszituációt mutatja be. A korabeli valósághoz hasonló alaphelyzetet látunk a darabban: Athénban pestisjárvány dúlt, a drámabeli Thébát is dögvész pusztítja. Ezt a problémát meg kell oldani, így az alaphelyzet egyben drámai szituáció, mely a főhőst cselekvésre készteti.
Théba népe a pusztító dögvész miatt a királyhoz, Oidipuszhoz fordul segítségért. Tudják, hogy Oidipusz egyszer már megmentette a várost, amikor megfejtette a szfinx (az emberfejű, oroszlántestű, szárnyas lény) találós kérdését, és most újra valami hasonlót várnak tőle. Erre a múltbeli eseményre, Oidipusz egykori hőstettére – ami nagyjából 20 éve volt – többször is visszautal a darab.
Kiderül, hogy a király szívén viseli a thébaiak sorsát és már intézkedett is. Jóslatot kért Delphoiból, Apolló jóshelyéről, ahová sógorát, Kreónt küldte el. Azt a kérdést kell feltennie a jósdában, hogy miként lehet megszüntetni a dögvészt.
Kreón késve érkezik, és amikor visszatér, felajánlja, hogy négyszemközt közli a jóslatot a királlyal, aki ezt elutasítja. Vajon mit akart ezzel Kreón? Soha a görög drámákban nem állnak elő a hírhozók ilyen javaslattal, hogy négyszemközt közlik a hírt! Ezzel a javaslatával Kreón gyanút ébreszt Oidipusszal szemben, hiszen azt sugalmazza, hogy a jóslat a király számára kényelmetlen dolgokat tartalmaz.
Ez a titkolózás Kreón részéről manipuláció, hiszen előre tudta, hogy Oidipusz nyilvánosan akarja majd ismertetni a jóslatot, miszerint a dögvész akkor szűnik meg, ha felkutatják és megbüntetik Laiosz király gyilkosát.
Oidipusz ígéretet tesz a népnek a gyilkos vagy gyilkosok felkutatására. Más választása nincs is, hiszen kényszerhelyzetbe került. Az egész nép hallotta, mi áll a jóslatban, így kénytelen megígérni, hogy megbosszulja Laiosz halálát (ekkor még nem tudja, hogy a saját bukására tesz ígéretet).
Kreón másik manipulációja: a birtokában levő információt úgy közli, hogy az ő elképzelése szerint értelmezzék. Ugyanis nem szó szerint idézi a jóslat szövegét, hanem csak saját szavaival összefoglalja.
Az ő következtetése, hogy a jóslat Laiosz haláláról szól: „Nyilván hát ennek haláláról a parancs: gyilkosait hogy bosszuló kéz érje el.” – Kreón a „nyilván” szót használja! Valószínűleg csak annyi állt a jóslatban, hogy egy gyilkosságot kell megbosszulni, és ezt Kreón interpretálta úgy, hogy Laiosz király haláláról van szó.
Tehát Kreón indítja el az Oidipusz bukásához vezető eseményeket, és erre azért van lehetősége, mert a király több hibát is elkövet.
- Nem maga ment el a jóslatért (pedig a kor szokása szerint a királyok maguk mentek Delphoiba), s ezzel hatalmat adott Kreón kezébe (nem gondolt arra, hogy az információ hatalom, és ilyen hatalom csak a királyt illetne meg). Sok bizonytalanság és megválaszolatlan kérdés adódik abból, hogy Kreónt küldte a jóslatért.
- Nem firtatja a Kreón által közölt információ igazságtartalmát (hogy mi hangzott el pontosan és mi az, ami csak Kreón következtetése).
- Még a késésért sem vonja felelősségre Kreónt, így sosem tudjuk meg, miért késett.
Mindezt tetézi az a kínos tény, hogy mint kiderül, Oidipusz egyáltalán nem tudja, hogyan halt meg Laiosz király, illetve csak mendemondákból ismeri elődje történetét.
Furcsa, hogy trónra lépésekor nem tájékozódott az előző király sorsáról. Azt nyilván megmondták neki, hogy Laiosz meghalt, de miért nem kérdezte vajon meg, hogy hogyan halt meg? Mivel annak idején elmulasztott tájékozódni, most újdonság és meglepetés számára mindaz, amit tudnia kéne.
Ráadásul kénytelen Kreónra mint hírforrásra támaszkodni, aki ismét manipulál: kis részletekben adagolja, csepegteti az információt. Kreón persze tudja, hogy az ő tekintélyét növeli az, hogy jóval többet tud a város múltjáról, mint maga a király.
Az első kardal (parodosz, 151-215. sor) Théba népének aggodalmát fejezi ki. A kar könyörgéssel fordul segítségért Athénéhoz, Artemiszhez és Apollónhoz. Szívbe markolóan sorolja elő a dögvész által sújtott város szenvedéseit, majd himnikus imával kéri az isteneket (köztük Théba védőistenét, Bakkhoszt), hogy fékezzék meg Árész tombolását.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
