Az ős Kaján szerkezetileg 4 egységből áll.
Az 1. egység (1. versszak) a bevezetés, a vershelyzet megteremtése. A mechanizmus hasonlítható a Párisban járt az Ősz című vers nyitó képéhez: a mű címszereplője választja ki a lírai ént („… jött Keletről… és mellém ült le ős Kaján”).
Az ellenfél elindulása („a rímek ősi hajnalán”) és érkezése között mitológiai léptékű idő telik el, ez a lírai én kiválasztottságát és ellenfelétől való elválaszthatatlanságát sugallja, hisz az idők kezdete óta elrendeltetett, hogy összecsapjanak.
A 2. egység (2-6. versszak) a főalak jellemzése és a küzdelem elbeszélése. A bevezetésben felvázolt viszony megmarad: a lírai én csak befogadja, elszenvedi a támadást.
A lírai hős elbeszéléséből az derülne ki, hogy a küzdelem egyenlőtlen, hiszen folyamatosan maga fölött állónak érzi a partnerét. A nyelvi megformálás állandósága viszont arra céloz, hogy a beszélő állja a sarat, visszaveri a támadást, azaz egyik fél sem győz.
A 3. egység (7-15. versszak) az idézet, a lírai én beszéde, melyben a harc berekesztését kéri. Az érvek között találunk az anyagi lehetőségekre utaló érvet („pénzem nincs”), a körülményekre támaszkodó érvet („nehéz a fejem”, „van egy anyám”). A 8. versszak ugyan nem a beszéd része, de a „törött lantom, / törött szívem” felmutatása a szemmel látható igazságon alapuló érvek közé tartozik.
A 4. egység (16-17. versszak) a költemény befejezése, a küzdelem egyoldalú lezárása. Mivel az ős Kaján a költemény során egyszer sem szólal meg, csak mozdulatokkal, arckifejezésekkel kommunikál, itt is gesztusokkal búcsúzik.
A „vállamra üt, nagyot nevet” azt sugallja, hogy az ellenfél (aki végig ironikusan viszonyul a harchoz) beleegyezik az ideiglenes békébe. A vers vége kulturális motívumokkal erősíti meg az ellenfelek szembenállását: „új pogány tornákra szalad / s én feszülettel… elnyúlok az asztal alatt.”
Más felosztás is lehetséges, pl. egy másik nézet szerint a vers 3 részre tagolódik. Az 1. egység (1-6. versszak) a két alak és a szituáció bemutatása; a 2. egység (7-15. strófa) a lírai én önmegadó vallomása; a 3. egység (16-17. versszak) a legyőzöttség állapotának végtelenbe tágítása.
A vers retorikai felépítettsége: bevezetés – elbeszélés – témafelvezetés – érvelés – befejezés
Legfontosabb kifejezőeszközei: ismétlés, gemináció, halmozás, alliteráció, anafora, gondolatritmus, fokozás, ellentét, metonímia, megszemélyesítés, metafora, szimbólum
Az ős Kaján verselése kevert, a strófák ötsorosak, a sorok szótagszáma 9-8-9-8-8, a rímképlet: x a x x a. A sorok többsége jambikus lejtésű, de vannak ütemhangsúlyosak is.
Megfigyelhető, hogy ritkák a rímek: csak a 2. és az 5. sorokat kapcsolják össze asszonáncok, és ezek a rímek is többnyire nyelvtanilag is elkülönülő alaktani egységeket, szófajokat fognak össze (pl. hallgatom-ablakon, vár-pohár, kacag-alatt, akar-magyar, legyen-förtelem). A tragikus, komor küzdelmet lehalkított verszene kíséri, mivel az ilyen rímek csupán halk, távoli zenét adnak, s nem bontják meg a versen végigvonuló méltóságteljes komolyságot.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
