A vers címe a versbeli küzdelemből a lírai én ellenfelét jelöli. Az ős Kaján mindig létezett, a világ kezdete óta, és mindig létezni is fog. Olyan, mint az árnyék a fény mellett, mindig együtt jár vele: szabadulnánk tőle, de nem lehet.
A köznyelvi kaján szó Káin nevéből, azaz egy tulajdonnévből köznevesült (a bibliai történetben Káin testvérgyilkos, aki megölte a szelídebb, védtelenebb Ábelt). A kaján a köznyelvben melléknév; olyan emberre mondjuk, aki örül a másik sikertelenségének, azaz kárörvendő, aki gúnyos, felsőbbrendű, lenéző, aki kívülről, hidegen, részvétlenül, sőt, csúfondárosan, rosszakaratúan szemlél másokat.
Ezeket a tulajdonságokat a versbeli ős Kaján figurája is hordozza, de kap még egy fontos melléknevet is, méghozzá az „ős” melléknevet. Az „ős” szó folyamatosan ismétlődik a versben, négyszer a Kaján előtt, de tőle függetlenül is (pl. „a rímek ősi hajnalán”, „egy céda ősöm”, „ős viadalon”). Az „ős” szó a meg-nem-szakadó emberi menetre, folytonosságra is utal, az emberi lét időtlenségét fejezi ki.
Itt a versben egyébként a kaján szó ismét tulajdonnévként szerepel, visszakapva régi rangját. A kaján erő pedig a szesz és a mámor erejét jelenti, ugyanis a versben a részegség, a bor, a mámor, az ivás a leggyakoribb motívumok.
Baudelaire-hez hasonlóan Ady is szeretett fiziológiai folyamatokat beleszőni a verseibe: pl. megjelenítette az álmatlanságot (Álom álom helyett), a nemi aktust (Vad szirttetőn állok), a lázt (A csodák föntjén), Az ős Kajánban pedig a mulatozást, borozást kísérő csömört, fizikai elesettséget jeleníti meg.
Leírja, ahogy az ivászat során az embernek elnehezül a feje („nehéz a fejem”), leírja a fejfájást, az irtózást és a többi jelenséget egészen addig, amíg a delikvens magatehetetlenül el nem nyúlik az asztal alatt. Ez a vers reális köznapi szintje, amely átvált egy általánosabb gondolati síkba.
Az ivászat ugyanis csak szimbólum. Valójában arról van szó, hogy a lírai én szabadon akar élni és teljes életet akar élni. Tehát a teljes élet utáni vágy és e vágy beteljesítésének kudarca jelenik meg.
A szabad, kötetlen szépségre áhítozó, mindent birtokolni vágyó lírai én beleveti magát az életbe, de a körülmények (pl. magyarsága) végzetesen kisszerű, önpusztító életre kényszerítik. Ezért tűnik ellenségesnek az élet (az ős Kaján) hívogató igézete. A lírai én megadása tehát a kilátástalanság érzéséből fakad.
Az alkohol okozta mámor, az önpusztítás útja a francia szimbolisták óta szélesebbé vált a 20. századi irodalomban. Az élet ugyanis felgyorsult, elvárosiasodott, modern értékeket is, de bűnt is hozó civilizált életforma lett.
Ady és a 20. századi művészek megérezték a régi világ szétbomlását, atomizálódását. Úrrá lett rajtuk a dekadencia, mert úgy érezték, ki kell élni az életet. Az ösztönök féktelen kiélése az ókori, dionüszoszi hagyományokra épülő képzet, melynek az apollói fegyelmezett világ az ellentéte.
Nézzük meg a verset részletesebben!
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
