11. A gyermekek nevelése, felvilágosodása, barátkozása. A szerelem
A gyerekek nagyon szabadon élnek a pusztán, nyargalnak, futkároznak egész nap. Még ártatlanok, őszinték és bátrak, és hozzászoknak egymáshoz, felfedezik egymás testét-lelkét, mint a kutyakölykök. Nem vigyáz rájuk senki, mert a végtelen pusztán nem lehet eltévedni vagy elveszni.
Mivel a családok közös szobákban élnek, és egy szobában gyakran húsz személy is lakik, minden mások füle hallatára történik a fogantatástól a születésen át a halálig.
Ha egy pár összeházasodik a pusztán, mindig nagy lakodalmat csapnak. A mértéktelen falás ugyanolyan fontos, sőt, fontosabb, mint a papi áldás (volt, hogy összeházasodtak papi áldás nélkül, de olyanról szó sem lehetett, hogy gazdag esküvő ne legyen).
A csendes, „mezítlábas esküvő” a legnagyobb szégyennek számít. Akár másfél évig is elhalasztották az esküvőt, hogy pl. rezesbandára teljen.
„A lakodalomnak a nyomor és a formális éhezés e pusztaságában olyannak kellett lennie, hogy megemlegessék; nemcsak ürügynek – szinte bosszúállásnak kellett lennie a hosszú éhkoppért. Nem mulatság volt az, nem élvezet – valami barbár, öncsonkító, vad emberáldozathoz hasonlított.”
Míg a külvárosokban a proletárok hétvégén leihatják magukat, a pusztai cselédek nem jutnak alkoholhoz. Egyrészt nincs kocsma, de pénz sincs az italra. Másrészt nem tűrné el az uradalom a részegeskedést. Így ha nagy ritkán alkoholhoz jutnak (pl. lakodalomban), mohón isznak, hogy átéljék a szabadság és a feledés élményét, amit az ital nyújt.
A menyasszonynak enni-inni csak keveset szabad a lagziban, hogy bírja a menyasszonytáncot, mely órákig tartott. A vőlegénynek viszont illik enni-inni, és úgy jóllakni, mint még soha, és ahogy valószínűleg nem is fog többé soha életében.
Mindenki, aki ajándékot hozott vagy pénzzel jogot váltott rá, megtáncoltatja a menyasszonyt, utána a vőlegény is táncol vele egy fordulót, végül elvezeti. Az ifjú pár a közös szobába vonul vissza nászéjszakára, így a gyerekek, akiket ilyenkor hamar elküldenek lefeküdni, mindent látnak és hallanak, ami történik, és másnap az öt-hatévesek is röhögve mesélik.
A pusztai gyerek már születésétől fogva „fel van világosítva” („legelőször épp a szerelem dolgairól világosodik föl”), mert a felnőttek a szeme láttára élik a házaséletet. Illyés nem vállalkozik arra, hogy megítélje, vajon a fejlődésre ártalmas-e ez a korai ismeretszerzés, ő csak tájékoztat.
„A puszta gyermekének érzelmi élete már pólyás korában a puszta törvényeihez igazodik.” A gyerekeket már csecsemő korukban egymás mellé rakják. Ha az uradalom nem tart „kommenciós gyerekpásztort”, akkor egy vénasszony vigyáz rájuk. Az anyák erre nem érnek rá, mert túl sok a dolguk. Így a gyerekek lényegében egymást nevelik, és hamar kialakulnak a barátságok.
„Ki mondta meg nekik, hogy a harcot is, vereséget is könnyebben viselik, ha párt választanak minél elébb maguknak?” A kislányok pl. azzal igyekszenek tekintélyt kicsikarni maguknak a gyerekek szigorú hierarchiájában, hogy kiszemelnek maguknak egy fiú játszótársat, akire igényt tartanak. És sok legény valóban a gyerekkori játszótársát veszi később feleségül.
Illyés Gyulának is volt egy ilyen kis játszótársa, aki konokul kitartott mellette, míg ő távol volt, de később eltávolodott tőle, mikor megérezte rajta a változásokat (idegenséget). Ha nem teszi, később valószínűleg őt kellett volna feleségül vennie.
Gyula egyébként magának való, kicsit mulya gyerek volt, képes volt fél napig is elüldögélni a küszöbön. Négyéves kora körül komoly idegrohamai is voltak, ha bántották vagy felingerelték, remegni kezdett, elkékült, aztán elájult. Mikor elkezdett kószálni a többi gyerekkel, akkor elmúlt. Bandákban kószálnak azok a gyerekek, akik még túl fiatalok az uradalmi gyerekmunkához, és a négy elemit se járták még ki.
A falvakban élő fiatalok örökösen vizsgálgatják egymást, hogy ki felelne meg igazán nekik házastársnak természetük és anyagi szempontok alapján. A fiúk és a lányok is gyakran cserélik választottjaikat, ami nem vált ki haragot a másikból, mert mindenki ezt csinálja.
A falusiak párválasztásánál fontos a jövendőbeli házastárs munkabírása, szorgalma. Főleg azt nézik, mennyire erős a másik, milyen az egészsége? Az aratást végző legény maga mellé veszi a lányt, aki tetszik neki, marokszedőnek, és figyeli, hogy bírja a munkát. De a lány is figyeli, hogy dolgozik a kaszával a legény. A többiek pedig figyelik kettejüket együtt, hogy összeillenek-e. Ha a munkában egymásnak valók, akkor jön a szív próbája.
A pusztai cselédek párválasztása nem ilyen. A pusztán mindegy, ki kit vesz el, mert mindenki egyformán nincstelen, a lányoknak nincs hozományuk, a legények nem örökölnek. Egymás munkabírását, egészségét se nézik, mert ha esetleg meghal valakinek a házastársa, akkor hamar akad helyette más. Az embert könnyű pótolni.
Mivel kb. 20-30 család él a pusztán, nem nagy a választék, de az igények se nagyok. Ha egy legény valamiért mégse talál magának asszonyt, akkor max. 10-12 km-es körzetben keres feleséget. de csak pusztai lányt. Úgy tartják ugyanis, hogy falusi lányt nem jó pusztára hozni, még akkor se, ha akarna jönni (de nem akar).
A pusztán mindenki már születésétől ismeri azt, akivel le fogja élni az életét. A későbbi párok már gyerekfejjel kialakulnak. Az első szerelmi együttléttől kezdve összetartoznak, és ezt nyíltan vállalják is. A pusztán azt mosolyognák meg, ha valaki titkolni akarná.
Emiatt persze az intézők és más társadalmi közegből jövő emberek szemérmetlennek tartják a pusztai lányokat, akik nem szégyellik, hogy lefekszenek a párjukkal. De a pusztán a szüzesség fogalmának megítélése hasonlít a többi magántulajdonéhoz, és a hűség se a test hűségét jelenti.
Ha egy legény távol van egy évig (pl. mert besorozzák), és ez idő alatt a lány megcsalja, abból nincs botrány, feltéve, hogy a lány jól választja meg, kinek adja oda magát. Mert nem az számít, megcsalja-e, hanem az, hogy kivel.
A házasságtörés miatt sincs neheztelés, csak akkor, ha a dolog komolyra fordul, és a férj elhordja a család javait a szeretőjének, vagy el akarja hagyni a családját miatta.
Az asszonyokat megbecsülik, de azért a férjük néha megveri őket. Öregasszonyból sok van, fiatal lányból viszont kevés, ezért a férfiak vigyáznak a nőkre, igyekeznek jól meglenni velük.
A pusztán valamiért a nemek aránya nem olyan, mint máshol: kevesebb nő születik és nő fel, mint férfi. (A zord vidékeken szokott ez így lenni.) „Rácegresen még az 1930-as népszámlálás szerint is a 140 főnyi férfilakosságra csak 125 nő jutott.”
A pusztán a férfiak nem veszekszenek nőkön, mert a szerelmi birtoklást senki se veszi komolyan. Ennek oka az, hogy igazán egyik nő sem az övék. Ugyanis a pusztán „az urak, a földbirtokostól le a gazdasági gyakornokig, szabadon rendelkeztek a cselédeknek nemcsak a két kezével, hanem egész testével, s ez ellen nem lehetett apelláta...” Ez azt jelenti, hogy a gazdasági tisztek, felügyelők stb. magukhoz rendelhették éjszakára a pusztai lányokat, ez régi hagyomány volt.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!
