6. A puszta kormányzása. Pásztorok, parancsolók, gazdatisztek
„A pusztagazda Fekete bácsi volt, a béresgazga Mózes bácsi, az első kocsis a Ferenc…” Ők bejáratosak az Illyés családhoz, és „a Nagy István bácsi, a szérűpásztor, meg a kulcsár meg az alsómajorról a nagy Tóth família minden tagja, akik félig-meddig atyafiságot tartottak velünk, mivelhogy ők is juhász-származékok voltak”.
A pusztán a legridegebb kasztrendszer uralkodik. A tisztségek apáról fiúra szállnak: a kulcsár fiából kulcsár lesz vagy azzal egyenrangú valaki, a pusztagazda fia pedig, ha végig is megy a szamárlétrán (kisbéres, gyalogbéres, szekeresbéres), a végén biztos, hogy gazda lesz. A gyalogbéres fia viszont csak gyalogbéres lehet, hacsak el nem megy a pusztáról, és a fia is csak az lehet. Béres még kocsissá se léphet elő.
A különböző kasztok még házasság útján is ritkán keverednek egymással. Az őseit mindenki kínosan számon tartja. Illyés büszke, mert juhász ősöket mondhat magáénak mindkét oldalról, s ez nagy szó. A pásztor az egyik legősibb foglalkozás, ezért a legelőkelőbb is a pusztán. A juhászok, gulyások, csikósok rangban a béresek fölött állnak. A kanászt viszont, bár ő is pásztor, inkább csősznek tekintik.
A rangsor úgy alakult ki, hogy melyik ülhet le munka közben. A disznót őrző kanásznak állni kell, mert a kanok megvadulnak, a tarisznyáját is széttúrják. A marhát őrző gulyások le tudnak ülni, de nem fekhetnek le, egyenes háttal kell ülniük, hogy belássák a csordát. A juhászok le is fekhetnek, szamárháton járnak, és arra legeltetnek, amerre akarnak. A birkatejtől magasra is nőnek, és olyanok a cselédek közt, mint az óriás a törpék között.
A gazdatisztek és a segédtisztek mindenki felett állnak, korlátlan hatalmuk van, és a kastély egyik szárnyában laknak (a kastély általában üresen áll, a földbirtokos, a gróf nem lakik ott). A segédtisztek fizetést és teljes ellátást kapnak egy szobával. Az intézők állatot is tarthatnak, nagy a lakásuk és földjük is van (az intézők segédtisztként kezdik). A „kastélybeliek”, bár ők is csak alkalmazottak, uraságnak számítanak a pusztán.
A rangsorban a tisztek után jönnek a különféle gazdák, akik a „középréteg” a pusztán. Ők is cselédházakban laknak, alig élnek jobban, mint a cselédek, mégis pöffeszkedők, dölyfösek, nem érintkeznek a néppel. Ők nem urak, mint a tisztek, csak az urak szolgái, de sokkal rosszabbak az uraknál, mert korlátoltak és úrhatnámságukban hitványabbak. Az intéző felettük áll, ezért vele szemben alázatosak, de némelyik még a tisztek előtt se enged a gőgjéből.
Az Illyés család azonos rangban és vagyoni helyzetben él a gazdákkal. Ez egyfajta családias közösséget, együttélést is jelent. A puszta azonos vagyoni helyzetű családjai nevelték is egymás gyerekét: „a puszta valamennyi felnőttje a puszta valamennyi gyerekét úgy kezelte, mint a magáét” (pofont adtak neki stb.).
Az Illyés család tehát „előkelőbb” a cselédeknél, kitűnik közülük, hiszen nekik télikabátjuk, kesztyűjük is van. Mégis szívesen barátkoznak a család nőtagjai a béresasszonyokkal, a férfiak pedig az egyszerű béresekkel. Tisztelik is őket a pusztán. Népszerűségüket tovább emeli az a tény, hogy van varrógépük, és az anya kitűnően varr vele.
Illyés anyja komoly, hallgatag asszony. A puszta asszonyai, a béresnék szeretnek kölcsönkérni tőle ezt-azt, és pletykálkodni. Sok pletykát elmondanak neki, de ő nem beszél ki senkit. Régebben néha énekelt, de egyszer valami megbénult a lelkében – soha nem mondta el, hogy mi –, s attól kezdve még hallgatagabb lett.
A gazdák, a középréteg a parancsolók, ők tartanak rendet a béresek közt. Komor képpel járnak, mert minden nap meg kell harcolniuk a hatalmukért. Gorombák és gőgösek, még akkor is, amikor épp adnak vagy szívességet tesznek a béreseknek. Sokat káromkodnak.
A pusztát a rendtartó testület kormányozza, amely a segédtisztekből, az intézőből és a számadóból áll. A gazdáknak sorba kell állniuk és egyenként be kell menniük az irodába, és be kell számolniuk a vezetésük alá rendelt béresek munkájáról, az állatok állapotáról stb., aztán megkapják a másnapi utasításokat.
7. Hétköznap és vasárnap
Hétköznap a puszta hajnali 3-kor ébred. A heti éjjeles kijön az ököristállóból és egy járomszeggel ráver a dombon levő ekelapra, amely hosszan elnyúló, éktelen hangot ad. Ezzel az „idegrázó” ébredéssel kezdődik a nap.
A béresek vizet húznak a kutakból, isznak belőle és megmossák vele az arcukat. Gyorsan felöltöznek, és kezdődik a munka. A tehén-, ökör-és igásló-istállóban is hajnali 3-kor van az első etetés. Aztán kihajtják az állatokat itatni, és amíg azok isznak, kitrágyázzák az istállót. Utána, fél 6-tól 6-ig reggeliznek. 6-kor már mindnek a szekéren kell ülnie.
A parádés lovak istállóiban a csikósok 4-kor kelnek, a juhászok 5-kor, az asszonyok 6-kor. Az aratók viszont hajnali 2-kor, a napszámosok akkor, amikor felkel a nap.
Délben van másfél óra pihenő, amely az éjszakai alvás pótlására szolgál. (Télen, amikor kevesebb a munka, rövidebb a pihenő.)
11 órakor elindulnak az asszonyok, viszik a férfiaknak az ebédet (a fejükön cipelik a vékát, amely nagy, de jó, ha egy kis leves van benne, néha csak egy darab kenyér vagy egy ráncos uborka).
Keveset ettek a pusztai családok, húst igen ritkán (csak ha a család tud abban az évben disznót vágni. vagy nyáron baromfit). Ősszel bablevest, Illyés Gyula kedvenc étele a főtt szemeskukorica volt sóval. Amúgy nem sokat értettek a pusztaiak a főzéshez (maximum krumplis tésztát készítettek, amíg a liszt kitartott, utána marharépát).
Ebéd után újra dolgoznak. Uzsonnaidő csak nyáron volt (fél óra). Szürkületkor van az esti etetés, itatás, almozás (parádés lovaké 5-kor, tehenek, ökrök, igáslovak esetében 6-7 órakor). A juhoké télen 7-kor, tavasszal 3-kor vagy 4-kor.
Utána összegyűlnek az istállóban vagy az istálló előtt és várják a gazdát, aki kiadja a másnapi munkát. Aztán mosakszanak, vacsoráznak. Este meleget esznek. Utána foglalkoznak a feleségükkel, gyerekeikkel. Vacsora után lefektetik a gyerekeket. „Emberi” életre másfél órájuk van, lefekvésig.
Este a gazdák bezárkóznak, mert a kastélyudvarra kieresztett házőrző kutyák még a kastélybelieket is megtámadják.
A lefekvés előtti beszélgetés a közös lakásokban gyakran verekedésbe torkollott. Az asszonyok ezt elkerülendő inkább egy ablakot törtek be, ami megállította a férfiakat, mert a kár javítása több pénzbe került, mint egy fej betörése.
A vasárnap egy picit más volt, mint a hét többi napja. Ilyenkor is korán keltek (mert az állatok körüli munkát vasárnap is el kellett végezni), de vidámabbak voltak. Délután tiszta ruhát vettek és az öregek leültek az istállók küszöbére beszélgetni, adomázni, a fiatalabbak pedig valami játékkal szórakoztatták egymást, pl. pecáztak.
A béresek harmonikáztak, a lányok és férfiak is szomorú, bús dalokat énekeltek. Az énekek sose voltak vidámak, a tánc viszont, ha sor került rá, mindig szilaj volt.
5-kor vége lett a szabadidőnek, kezdődött az esti itatás, az állatok körüli teendőket végezték el ismét, de azért az egy vasárnapért, a szabad délutánért érdemes volt átdolgozni az egész hetet, az egész életet.
