12. A béreslányok kiszolgáltatottsága. A puszta erkölcse. A hódítók
A harmadik szomszéd lánya öngyilkos lett, a kútba ugrott (a férfi öngyilkosok felkötötték magukat, a nők kútba ugrottak). Az ok: „feljárt” a kastélyba.
Általában a pusztaiak megtiszteltetésnek tekintették, ha egy lányt az uraság emberei közül valaki kiválasztott ágyasának, de ez a lány nem tudta feldolgozni a gyalázatot. Ezt a többi cseléd nem értette meg, még az apja sem.
A segédtiszt, aki részegen magához rendelte a lányt, felháborodott, mert a lány az öngyilkossággal fellázadt a szokás ellen. Senki se ütközött meg azon, hogy magához rendelte, ugyanis a cselédeknek minden körülmények között engedelmeskedniük kellett, az ilyen parancsot is végre kellett hajtani (ezért még az apák se szóltak, ha a lányuk feljárt a kastélyba).
Inkább az okozott döbbenetet, hogy a lány emiatt megölte magát, hiszen nem történt vele más, mint ami „a dolgok rendes menete”. A lány „azáltal, hogy meghalt, egyszerre egyéniség lett, kivált a közösségből”. Saját apja is dühösen méltatlankodik a lánya öngyilkossága miatt, és mentegetőzik a segédtiszt előtt, akinek a karjából a lány a halálba menekült.
A lánynak vőlegénye volt, de a gúnyos falusi közmondás szerint a pusztán „csak a kenyér nem közös”, és ebbe a világszemléletbe nevelkedtek bele mindketten, így ez nem lehetett elégséges ok arra, hogy megölje magát.
„Tudhatták mindketten, hogy hasonlóan a szúnyogok és tetvek csípéseihez, vannak más természetű csípések és fullánkok is, és ezek ellen szintén hasztalan a védekezés, de ezek éppúgy nem érhetik a becsületet vagy a lelket, akár az előbbiek.” A pusztaiak realisták, és természetesnek veszik, hogy mindenfélét el kell viselniük.
A lány tetemét eltakarították, halálát úgy tekintették, mintha munkavégzés közben érte volna baleset. A segédtiszt nem gyászolta, a temetésén se jelent meg. Érzéseit azzal fejezte ki, hogy a szokásosnál is gorombább és ingerlékenyebb volt, még többet káromkodott és még durvábban üvöltözött.
A lányok ki voltak szolgáltatva az uraság embereinek, a kastélybeliek kéjvágyának, és a közösségben mindenki a férfi oldalára állt. Ha méltatlankodnak is egy-egy eseten, nem azért, mert sajnálják a lányt. Pl. az öreg kulcsár a magtárban visszaélt az ott dolgozó, 12-14 éves lányok helyzetével. Akkor is csak azt mondták fejcsóválva: „Való az egy ilyen vén sántasághoz?” A lányokkal nem törődött senki.
Az uradalom se csinál ügyet az ilyen dolgokból, csak akkor intézkedik, ha az érdekét veszélyeztetve látja, pl. ha a munkafelügyelők könnyebb feladatokat adnak azoknak a lányoknak, akiket használnak.
A dolog ugyanis nem jár kivételezéssel, és a fegyelem nem lazulhat miatta. Attól, hogy a lányok éjjel kiszolgálják szexuálisan ezeket a férfiakat, nappal ugyanolyan keményen kell dolgozniuk, mint a többi cselédnek.
Kivételezésre nem is nagyon akad példa. Egyszer történt egy eset: a napszámosok egyik felügyelője mindig beválasztotta a bandájába ugyanazt a három kiskorú lányt, és mindig a legkönnyebb feladatot adta nekik. Később kiderült, hogy azért, mert használta őket. Majdnem kirúgták, de nem a lányok kihasználása, hanem a fegyelem lazulása miatt. Csak azért nem mondtak fel neki, mert felesége és öt gyermeke kikönyörögték, hogy maradhasson.
Ezek a szexuális együttlétek mindenféle emberi kapcsolat nélkül jönnek létre, így se a lányok, se a lányok családja nem is vár semmit az adott férfitól. A férfiak úgy használják a lányok testét, mint egy ivóbögrét vagy csizmahúzót.
A tisztek nem védik és nem kímélik azt a lányt, akit használnak. Nincs bizalmaskodás, és a lányok nem formálhatnak jogot semmire. Még azt se várhatják, hogy könnyebb munkát kapnak, így a férfi nemi vágyának csillapítása lényegében csak egy plusz feladat, ami miatt reggelente álmosabbak, de nem jár semmi előnnyel a számukra.
Később Illyés világlátott íróként bejárást kap a kastélyokba, amelyeket gyermekként romantikus színben látott, de felnőttként egész más szemmel néz. Meglepődik a félművelt kastélybeliek tudatlanságán, ők ugyanakkor felnéznek rá műveltsége miatt.
Borozás közben lehetősége nyílik kérdezni és feljegyezni a munkát felügyelő tisztek adomáit, hogyan rendelték magukhoz és használták a béreslányokat nemi vágyuk csillapítására. Ilyenkor versengve dicsekszenek a „hódításaikkal”, és meg is nevezik a lányokat. Öntudatlan derűvel vállalják szadizmusukat, és röhögéssel leplezik szemérmetlenségüket.
A lányok nyilvánosan nem árulják el a viselkedésükkel, hogy melyik férfihoz járnak éjszakára. Azok a lányok, akik nem bejáratosak a kastélyba, irigykednek rájuk.
A férfiak borral vagy rumos teával itatják meg a lányt előtte, de a lányok nem szívesen fogadják el az alkoholt. Vidékenként változó, hogy mennyire szemérmesek (pl. a ruhájukat leveszik-e). Szégyennek számít, ha élvezik az együttlétet, ezért nem árulják el akkor se, ha igen.
Ajándékot nem szokás adni nekik, és nem is merik elfogadni, mert az már „tárgyi bizonyíték”, hogy az adott lány bejár valamelyik férfiihoz. Hiába tudja mindenki róla, hogy feljár a kastélyba, amíg ajándék nincs, addig botrány sincs. A botrány oka egyébként mindig az irigység. Volt olyan lány, akiről a többi asszony letépte az ajándékba kapott kendőt és a sárba taposta, és attól kezdve még az anyja is cemendének nevezte.
Ha egy lány teherbe esik, akkor gyorsan férjhez adják valakihez, vagy rászabadítanak egy béreslegényt, hogy azon követelje a tartásdíjat.
A pusztai lányok nagyjából annyira kiszolgáltatottak, mint a városokban a gyári munkásnők, a gépírónők vagy a házaknál szolgáló cselédlányok. A béreslányok helyzete csak annyival rosszabb, hogy elzártabban élnek és műveletlenebbek. Nem tudják könnyen ott hagyni a helyet, ahol dolgoznak, de ha el is mennének, máshol ugyanaz a sors várná őket. Más módot pedig nem ismernek a megélhetésre.
Számukra „nem látszik más kivezető út, mint a megadás vagy a halál.” De nemigen halnak bele. Fortélyos cselszövésekkel próbálnak kibújni a feladat alól, ha az nincs kedvükre.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!
